Intim vallomások

Lassan vége a szabadságnak és annak az időnek, amikor sok-sok filmet nézhetek a sok-sok szabadidőmben. /Na és a napi blogolásnak :(( /
Két film volt még ebben a szabadság - időszakban, az egyik csak egy sokszori ismétlés, arról majd valamikor, a másik pedig még pénteken az Intim vallomások.

Jóideje megvan már, de még nem kereült sorra. Hiba volt várni vele. Már előbb ismerhettem volna ezt a különös, minimalista és mégis lebilincselően jó filmet!

Könnyű volt szeretnem, mert egyrészt szeretem a tartalmas, "valamiről szóló" filmeket, másrészt szeretem a pszichológiai témákkal - akár áttételesen is - foglalkozó filmeket, harmadrészt pedig szeretem a francia filmeket. Ez a film pedig mindezt megtestesíti.

Anna egy nap, mikor éppen a pszichiáteréhez menne az első találkozásukra, rossz ajtón nyit be és az orvos helyett annak szomszédjánál, egy adótanácsadónál találja magát. A férfinek nincs alkalma, később pedig bátorsága felfedni a kilétét, csak a harmadik találkozásnál derül ki, hogy ő nem az, akinek Anna hiszi. Csakhogy Anna akkorra már ragaszkodik William-hez és esze ágában sincs a szomszédba átmenni. Williamnek sok amit és ahogy hall, talán életében nem beszélt még neki így senki a szexualitsáról, így tanácsért ő maga fordul a szomszédos pszichiáterhez.

A beszélgetéseik alatt szépen, lassan megismejük mindkettőjük életét és látjuk, ahogy egy különös kapcsolat alakul ki közöttük. Érzünk feszültésget - bevallom, néha azt hittem, átfordul a történet egy pszichothrillerbe - érezzük a fülledt erotikát - etéren is minimalista a film, kevest mondd, sokat bíz ránk - és érezzük az így vagy úgy történő azonosulást - vagy annak lehetőségét- a két szereplővel és életükkel.

A vége pedig .... hát, meg kell nézni. De tényleg meg kell. Nekem is, újra. Mert nagyon megfogott. Remek, remek és remek! Ez minden, amit mondani tudok.

Lehet, kicsit mégis lelövöm, merre halad a történet, de hadd idézzem zárszóként mégis Patrice Leconte rendezőt, mert annyira tökéletesen összefoglalja a lényeget:

"Ami a filmet szentimentális thrillerré teszi, az a titokzatosság, a bizonytalanság, a félelem, a kétely és a feszültség, mind az érzelmek köré építve. Nem merném állítani, hogy ez szerelmi történet, mert annál perverzebb, sokkal jobban eltér a tipikustól, és amellett ez a kapcsolat plátói.
Élvezem, hogy a várakozásokat késleltetve elégítem ki. Számomra a leggyönyörûbb, a leginkább megindító a prelûd, vagyis annak a filmezése, ami ‘még minden elõtt történik’. Ez nem afféle szûzies szemérmesség, inkább figyelmesség kérdése, tiszteletben tartása, késleltetése ‘a pillanatnak, amikor…’ Ebben az esetben a vágynak egy fajtája lebeg a hõsök feje felett. Apránként, lépésrõl-lépésre õk maguk is felismerik, hogy mit is jelentenek egymás számára. Sejtjük, hogy mikor kezdenek egymásba szeretni. Amikor ezt a színészek ki tudják fejezni, azt nagyon felkavaró dolog filmezni.”