Julie and Julia

Julie és Julia, azaz Julie Powell és Julia Child. Utóbbi híres amerikai író, séf és televíziós személyiség, aki az ötvenes években megismertette Amerikát a francia konyha rejtelmeivel, előbbi pedig a kétezres évek elején kitartását bizonyítandó Mrs.Child leghíresebb könyvének minden egyes recepjét elkészítette, kereken egy év alatt. És hogy elszántságában semmi sem ingathassa meg, a projektről – ahogy ő hívta – blogot is írt, melyből később könyv, abból pedig mozifilm született.

Nora Ephron filmje egyediségét annak köszönheti, hogy sok más – szinte az összes – Hollywoodi filmhez képest karnyújtásnyira van tőlünk. Egy klikkelés, és ott van előttünk Julia Child élettörténete, amiből kiderül, hogy a film milyen valósághűen ábrázolja a 2004 augusztusában 92 évesen elhunyt írónőt, aki egyébként nem tartotta sokra Julie Powell projektjét, még egy klikkelés, és a teljes „The Julie/Julia Project” blogja elolvasható, egy harmadik kattintással pedig Julie Powell jelenleg is akítvan vezetett újabb blogja tárulhat elénk – csak győzzük mindezt követni.

Meryl Streep és Amy Adams hálát adhatnak a sorsnak, hogy egy ilyen projekt részesei lehettek, s mi tagadás, adnak is, hiszen mindketten fürdenek a szerepükben, bár tény és nem meglepő tény, Streep 62 évesen egy a film elején 37 éves /!!!/ nőt alakítva kisujjból lejátssza a vászonról fiatal kolleganőjét. Ahogy Stanley Tucci-t is, aki az Ördög Pradat visel után ismét csak szorgos , ám tökéletes háttérmunkás a művésznő alakításához.

Két igaz történet, két könyv és egy blog. Ebből lett a Julie és Julia, a 2009-es év számomra legszórakoztatóbb és leginspirálóbb vígjátéka. Szórakoztató, mert Julia Child annak dacára, hogy soha nem születhetett gyermeke, olyan energikus, optimista és kiegyensúlyozott életet élt, amit öröm a mozivásznon Meryl Streeppel újra átélni, és inspiráló, mert Julie Powell kitartása példaértékű lehet mindannyiunk számára.

Nálam benne lesz a 2009-es Top 10-ben. És nem az utolsó helyen ...

Amilyen az apja, olyan a lánya

Komolyan mondom, szerintem csak én vagyok képes véletlenül filmeket nézni! :) Afféle háttérzajt kerestem netes tevékenységeimhez, kapcsolgattam a tévét, a sok filmcsatorna ellenére persze semmi. HBO Comedy-n maradt a tv, ahol aztán egyszercsak elkezdődött ez a nem túl vonzó címmel megáldott (?) vígjáték. Azon kaptam magam, hogy csak-csak odafordulok a tv felé.. egyszercsak pedig már vissza sem fordultam.

Gyengéim a francia filmek, nagyon ki tudnak kapcsolni, ennek is sikerült, noha semmi komolyabb kvalitással nem rendelkezik. Egy szimpla vígjáték egy éppen pokoli rossz passzban lévő rockerről, aki életének romjain csücsülve tudja meg, hogy van egy 13 éves lánya. A tagadás lassan-lassan kiváncsisággá érik, eljön a nagy találkozás, innentől pedig borítékolható a történet, bár az alkotók becsületére váljon, hogy tudtak tekerni párat a kiszámíthatón.

Franciául értőknek és kiváncsiaknak íme a trailer. Ha bárhol belefuttok, dőljetek hátra és lazuljatok egyet ezzel a filmmel, aminek az egyik legnagyobb erényét még meg sem említettem: Széles László kiváló szinkronmunkáját a főszereplő hangjaként.

Széplány ajándékba

Kiváncsi lennék, hogy azok közül, akik ezt a bejegyzést olvassák, vajon hányan ismerik ezt a filmet? Nem mondom, hogy egy hű, de ismert vígjátékról van szó, nekem viszont régi, kedves emlék, még a Horvát János-féle "új Tv2" korából. Valamikor akkor nézte ezt a filmet ki magának anyukám, és mivel akkor éppen én nem voltam itthon, felvette videóra - szerencsére. Aztán számtalanszor megnéztük együtt, de mióta ő nincs már és a videómagnó is jobblétre szenderült, nem hallottam erről a filmről.

Amikor kitaláltam, hogy a videokazettákon lévő összes filmet megszerzem DVD-n, többek közt ez volt az egyik leggyengébb láncszem, amiről azt hittem, hogy soha nem lesz meg. Tényleg csoda, de tévedtem.

Maga a sztori nem különösebben izgalmas, "mezei" francia vígjáték, szójátékokkal - hála a magyarításnak - és helyeztkomikumok sorozatával. Tartalom a port.hu-n ITT.

Nagyon örülök, hogy láttam és hogy megszereztem!

Rockhajó

Richard Curtis. A brit, aki megírta nekünk a Notting Hill-t, a Négy esküvő, egy temetést, az Igazából szerelmet és most pedig a Rockhajót. Richard Curtis, a brit, aki nem tud hibázni. Vagy csak keveset.

Az 1966-ban játszódó kalózrádiós történet ugyanis, eltekintve attól, hogy első nekifutásra rettenet hosszúra sikeredett ,– hiszen az eredeti film csaknem 3 órás volt és hiába bántak az alkotók határozottan a vágóollóval, a maradék két óra is egy kicsit soknak tűnik –az idei év egyik legjobb, ha nem A legjobb vígjátéka. Pazar szereplőgárda, relatíve klisémentes párbeszédek és egy olyan sztori, amelynek aktualitását csaknem három millió magyar a közelmúltban maga is megtapasztalhatta.

Ami pedig talán mindennél erősebb és ütősebb a Rockhajó fedélzetén, az a zene. A gondos válogatásnak köszönhetően ugyanis nem kell senkinek attól tartania, hogy számára ismeretlen, 60as évekbeli „őskövület” dalokat kell hallgatnia. A filmben szereplő slágerek jórészét ugyanis a mai napig játszák a rádiók, csak éppen nem eredeti verziójukban, hanem a sokadik feldolgozás formájában. Így tényleg garantáltan ismerősek leszenek.

Sokszereplős, sok jó zenés vígjáték, meglepetést nem hozó végkifejlettel. Ez az, amit Mr.Curtis nagyon tud (Igazából szerelem!!). És ezt már megint sikerült hitelt érdemlően bizonyítania.

A repülés elmélete

"...and if our time together changes anything, let it be..."

Tim

Halogattam, halogattam, hogy írjak erről a két részletben megnézett filmről, a vége pedig az lett, hogy már egyeltalán nincs kedvem hosszasan ecsetelni, hogy milyen is ez a korai Gibson-remek(féleség). Valószínűleg azért tetszett annyira, mert egyértelműen a Kamaszkorom legszebb nyara című filmet juttatta eszembe, olyannyira, hogy ebben a békésen, decens tempóban előrehaladó filmben folyamatosan a nagy durranást vártam, a meglepetést, mert anélkül egyszerűen elképesztően kopír-filmnek hat. Pontosan olyan szelíd és olyan tiszta, mint az - mondhatom ezt - elődje. Mostanra már nem tudok mit kezdeni ezzel a történettel. Menjen az egynek jó kategóriába és ne firtassuk hosszabban.

Tartalom itt: port.hu