Az utóbbi idők, de megkockáztatom, az idei év legkülönösebb mozija a Zuhanás. Lehet, hogy én nem láttam még elég filmet és az mondatja velem, hogy ez kérem szépen valami nagyon egyedi dolog, nem tudom, de az én filmes élményeim között a különlegességek dobozkában foglal helyet.
A két szálon futó történet egyik szála az 1920-as évek Los Angeles-ében játszódik, egy kórházban. Itt találkozik egy balesetet szenvedett kaszkadőr, Roy és egy kislány,Alexandria, aki eltörte a kezét. A minden lében kanál kislány gyorsan összebarátkozik az ágyhoz kötött férfival, aki történeteket mesél neki egy elképzelt, de talán nem is annyira valótlan világról. A kórház világával ellentétben ezekben a történetekben minden csupa szín, csupa élet, különös dolgok történnek az öt főszereplővel, akik a gonosz elleni harcolva mesés helyekre kalauzolják el Alexandria képzeletét és a nézőket. Roy azonban nem merő önzetlenségből barátkozik a kislánnyal és nem pusztán a gyermek iránt érzett szeretetből mesél neki nap, mint nap. Azt tervezi ugyanis, hogy miután nemcsak a teste, de a lelke is sérült – egy szerelmi csalódásnak köszönhetően -, eléri Alexandriánál, hogy lopjon neki morfiumot, aminek segítségével aztán örökre elalhat....
A történet nagyjából ennyi, természetesen spoilerek nélkül. A kivitelezésért, a mesterien fotózott képkockákért, a csodás zenéért és a filmtörténet talán egyik legjobb nyitóképsoráért feltétlenül látni kell a Zuhanást. Nálam is egyértelműen ismétlésért kiált!
