Noha ez a bejegyzés két filmről szól, egy 2001-es koreai sikerfilmről és annak 2008-as amerikai feldolgozásáról, csak egy képet szúrtam be a plakát helyére, és nem véletlen, hogy nem az amerikai verziójét. Lássuk, miért is.
2001-ben készült Koreában egy film, egy akkor már a könyves eladási listák élén álló regény alapján. A megtörtént eseményen alapuló könyv/film főszereplője egy fiú és egy lány, valamit és nem utolsó sorban a véletlenek. A lány végtelenül kiábrándult, de mindezt túláradó vidámsággal, és éppen olyan intenzív szeszélyeséggel próbálja elkendőzni a fiú előtt, aki viszont mindennek dacára kitart mellette. Nagyjából ez az alapszituáció. Végignézhetjük a kapcsolat alakulását randevúról randevúra, egészen addig, amíg a lány úgy dönt, írják le az érzéseiket, a leveleket olvasatlanul rejtsék el és egy, - az eredeti változatban két – év múlva találkozzank ugyanott, hogy akkor olvassák el őket.
Az, hogy 2008-ban éppen a Szeress, ha mersz rendezője, Yann Samuell rendezte meg a film Hollywood-i változatát, paradox módon mondhatjuk azt, nem véletlen. Ha ugyanis a koreai változatot az ő szemével próbálom nézni, jogosan láthatta bele első filmjének játékos szerelmes párját, akiknek az életében a játék máris nem volt játék, amint nem volt más választásuk. Igenám, csakhogy míg a 2001-es ázisai alkotás egy kedves, valóban szeszélyes lányról/párról szólt, addig az amerikai feldolgozás szeszélyes lánya, Jordan inkább tűnik egy bolond tyúknak, még a Szeress, ha mersz olyakor valóban extrém mértékben túlzottan őrült Sophie-jához képest is. S amíg az eredeti változat férfi főszereplője egy szeretnivalóan szerencsétlen lúzer, addig az új verzió Charlie-ja egy unalmas, szürke karakter csupán.
Tény, az eredeti, jóval hosszabb filmből – míg az amerikai változat szűk másfél órás csak, a koreai 123, a rendezői változata pedig 137 perces - Samuell teljes részeket változatás nélkül vett át, viszont mivel kinyirbálta mellőlük a valós tartalmat, az amúgy hatásvadásszá amerikanizálódott mozzanatok egy futóbolond lány és egy sótlan srác összefüggéstelenül elzagyvált történetévé alakultak.
Az eredeti változat zenei játékosságát- egyetlen egy szöveges dal van a filmben, a többi zenei betét instrumentális, többnyire zongorán eljátszott dal, egy rendszeresen visszatérő motívummal, mely a „szeszélyeskedések” aláfestéseként szolgál - egy az egyben nélkülözi a Hollywood-i gépezet végterméke, amiben csak néhány romantikus, szövegével a történetet megtámogatni hivatott dal szerepel – igaz- nagyszerű időzítéssel.
A 2008 verzió nézése közben azok, akik látták a Szeress, ha merszt képtelenek lesznek elszakadni tőle, a film első felében visszaköszönő képi megoldások és a történet vezetése azt az érzést keltheti a nézőben, hogy Yann Samuell egyszer letett a filmtörténet asztalára valami nagyszerűt és egyszerűen képtelen attól elszakadni. Ráadásul a történet le- és átfaragása a hitelességen is nem kis csorbát ejtett.
A My sassy girl amerikai remake-je egy alig véginézhető idegbaj a 2001-es My sassy girl – höz képest, bármennyire kemény szavak is ezek. De ha minden erőmmel megpróbálnám legallább egy kicsit is elfelejteni a nagyszerű elődöt, akkor is azt mondanám az új verzió kapcsán, hogy egy bődületesen rosszul sikerült keveréke a francia rendező első filmjéből átmenett ideológiájának és egy sikerfilmnek, ami az évezred elején nézők tímzillióit hódította meg Ázisa szerte.
Kevés filmmel vagyok úgy, hogy félúton kishíján abbahagyom, de a Szeszélyes szerelmem 2008-as változata ilyen volt.
Felejtős, gyorsan és nagyon.
