Ezúttal megtöröm a magamnak felállított elvet, miszerint kronológiában kerülnek fel ide a filmek. Három film megelőzné ezen "elv" szerint a Pánikot, de most mégis hadd álljon itt a filmről írt szösszenet.
Lehet, hogy egyedül maradok a véleményemmel, de számomra ez a film volt az elmúlt idők legkatasztrofálisabb magyar filmje. Bevallom, volt némi előítéletem Tillával, mint rendezővel és forgatókönyvíróval szemben, ami részben annak köszönhető, hogy egy korábbi nyilatkozatában számomra tanúbizonyságát tette, fogalma sincsen arról, mi rejlik, mi rejtőzhet a pánik szó mögött. Lehet, hogy a film potenciális élvezhetősége ennek az előítéletnek lett az áldozata, nem tudom. De tény,ő is tett érte, hogy ne tudjam leküzdeni a meglévő prekoncepciómat és ne tudjam szeretni a filmnek nevezett alkotását.
Ott kellett volna kezdeni, hogy el kellett volna dönteni, miről forgat filmet. Ugyanis egyszerre elmesélni egy kapuzárási pánikban szenvedő középkorú nő sztoriját, az ún. kapunyitási pánikban szenvedő lánya sztoriját, a démonok által megszállt fia életét, a barátnője lányának történetét, és két meleg zsaru küzdelmét a ’coming out or not coming out’-tal, nos még olvasni is sok. S aztán, ha sikerült volna dűlőre jutnia, hogy valójában miről is szóljon a film, akkor meg kellett volna néznie az értelmező kéziszótárban a pánik szó jelentéseit és dönteni, méghozzá amellett, hogy nem mossa össze a „jaj, de be vagyok parázva” fogalmát a pánikbetegséggel. Nos, ha ez mind meglett volna, akkor kellett volna elkezdeni forgatókönyvet írni. Mert sajnos ez így, a fent említett történetszálak együttesével nem más, mint a sokat markol, keveset fog tipikus megtestesülése.
Ha a pánikot úgy értelmezem, mint kapuzárási pánik, akkor Bánsági Ildikóval és Egri Mártával a főszerepben születhetett volna egy „mindenki fülig érő szájjal nézi végig”vígjáték, hiszen, amit ők ketten alkottak és amennyi poént abba a történetszálba sikerült elhelyezni, az kicsit kidolgozottabban egy önálló filmben is bőven megállta volna a helyét.
Ha a meleg zsaruk vonalát nézem, abból szintúgy lehetett volna egy külön sztorit kihozni, érdekes módon, nekem az tűnt a legalaposabb szálnak, megérdemelt volna akár sokkal nagyobb teret is.
A pánikoló anyuka és a démonlakta srác rettenetesen feleslegesen kerültek a filmbe, semmit nem sikerült adniuk a filmnek. Sajnos, ők a sokat markolni akarás tipikus áldozatai.
Ami pedig a pánik, mint pánikbetegség szálat illeti, talán illendő lett volna Tillának tájékozódni, mit is takar a pánikroham szó. Ugyanis aki képes a pánikbetegséget úgy beállítani, hogy ha szalmabálák tetején csücsülünk vagy használjuk az „amerikai cetlizős módszert” akkor meggyógyulnunk, hipp-hopp, az előbb kelt bennem ellenszenvet, mint jóérzéseket. Több, mint hiteltelen, ahogy Gubik Ági, azaz Zsuzsa elindul a kapuig, úgy, hogy egyszem társa a hiperventilláció megelőzésére szolgáló papírzacskó, és mindössze annyi trauma éri útközben, hogy kicsit dobog a szívecskéje, amit Till Attila „zseniálisan” úgy mutat meg nézője számára, hogy lelassítja a képeket és felerősíti a hangot. Jaj, de hitelesen pánikolós..Sehol egy izzadtságcsepp, egy remegés, egy semmi. Kis szívdobi, zacsi, és máris a kapunál vagyunk. S persze, mindenki örül, hurrá, meggyógyultunk, tíz perc múlva kicsípve , zacsi nélkül, édi-bédi gurulós bőrönddel máris kilépünk az intézmény falai közül, lazán elsétálva a kapuig – Zsuzsika, hol a zacsi , hm? –és irány az új, boldog élet. Jaj, Tilla, ne már!
A történet nem csak ezen a szálon hiteltelen – elhisszük, hogy a kamura kihívott tűzoltók vad kávézásba kezdnek az áltűz bejelentőjével és még fotózkodni is van idejük?? Jujjj....
Nem fogok tudni jót mondani erről a filmről. Nem tudok jót találni abban, ha néhány történetelem egymástól függetlenül halad, egy-egy ponton többnyire erőltetetten összeér, majd továbbhalad a maga útján, a semmibe. Nem jut a film sehonnan sehová, hacsak nem a csodagyógyulást és a zseniálisan bezsákolt „second hand műbrokit” nem vesszük eredmények.
Na jó, töprengtem, legyen némi pozitívum is. Az egyetlen. Nevezetesen, hogy a film nincs teletömve felesleges vágóképekkel és ésszerűtlen képi megjelenítésekkel, minden képnek célja van. ( hogy milyen, no az más kérdés...)De esküszöm, nekem komolyan ennyi. Egy sok szálból álló, értelmetlen, logikátlan, széteső izé.
Felesleges idő volt az életemből. És nem Tilla miatt, esküszöm. Az más kérdés, hogy képtelen vagyok elhinni, hogy belőle valaha is válhat jó forgatókönyvíró. Rendező talán. Nagyon talán.
Ha előzetesen kicsit többet tudok róla, megvárom, míg a TV2 valamelyik aktuális nemzeti-, vagy családi ünnepünkön műsorra tűzi és megnézem ott. Sokan nálam/ nálunk okosabban gondolkodtak. Ugyanis 5-en voltunk a moziban ....
Sajnálom, hogy egy voltam az ötből.
