Álljon meg a nászmenet!

Ilyenkor imádom, hogy dvd-ket gyűjtök! Júliusi hidegrekord, kockás pléd, házimozi egy kismilliószor látott és meg nem unható vígjátékkal. Igazi mackónadrágos kuckó - feeling!:)

Mamma Mia!

Véletlen keveredtem el rá a moziba, bár meg akartam nézni, eléggé „patópálosan” kezeltem a dolgot. Aztán egyszercsak ott voltam a vászon előtt, és azt néztem, ahogy Meryl Streep spárgázik, Pierce Brosnan énekel és a lábam az ismerős ABBA dalok ritmusát veri. 

Tökéletes nyáresti mozi a Mamma mia! és minden fanyalgónak ezúton üzenem, ne tessék a benne szereplő színészek itteni alakításait korábbi – tagadhatatlanul sokkal nívósabb – játékaihoz hasonlítani. Sőt, tegyük meg azt a szívességet a Mamma Mia!-nak, hogy nem hasonlítjuk semmihez. No, nem mert nem fogható semmihez, hanem mert nyilván alulmaradna sok más zenés filmmel vagy sok más vígjátékkal szemben. De őszintén, mindig a legjobbat lehet csak szeretni? Nyilván nem. Eme filozófia mentén haladva pedig kijelenthetjük, a Mamma Mia! egy nagyon jó film, ott, abban a közegben, ahova szánták, a nyári esték mozivásznán. 

Persze, garantált volt, hogy nem fog bukni a mozi, márcsak a benne szereplő ún. „nagy nevek” miatt sem, de nem ők voltak a fő garancia, hanem az ABBA örök slágerei. Mert , noha van történet, azért ez a film előbb egy zenés lazaság, mintsem egy komoly történettel megáldott musical. 

Azt hiszem, ebben a 100 perbcen, minden résztvevője, legyen az a kamera előtt vagy mögött, igazából játszott! Ez kétségkívül átsüt a filmből, s egyben jót is tesz neki. Ezúton követem meg Meryl Streep-et, akit én nem túlzottan szeretek –és most finoman fogalmaztam -, mertbár nem nagyot de nagyon jól alakított, a többi színész pedig tette, amit más filmben is tesz, azt hiszem, Pierce Brosnan-nak, Colin Firth-nek vagy Julie Walters-nek ujjgyakorlat és kellemes görög vakáció volt csupán a Mamma Mia!. Minthacsak jópár színész  elment volna egy csodás görög szigetre egy manapság oly’ divatos csapatépítő-tréningre, közben mókáztak volna, énekeltek volna, s nem mellesleg forgott volna a kamera. Ilyen ez a Mamma Mia! Tessék hát helyén kezelni, megnézni, élvezni az ABBA slágereket és kikapcsolódni. 

(P.S: Baromi jó kis vígjátékm no. Nem kell ezt szépíteni! :)

The Nanny Diaries- Egy bébiszitter naplója - másodszor

Nem is olyan régen láttam, de megint sorra került, mostmár dvd-ről, a megintcsak 15 fokos júliusi "melegben" - úgyis úúútálom a meleget -. Velem nézte még egy nagy tál mogyoró és egy pihe-puha pléd, ami alól kikandikáltam. 

Megintcsak tetszett, semmit nem vesztett a bájából, pedig tényleg nem régen láttam. Helyes kis filmecske, no. 

In Bruges ---- Erőszakik

Július közepe, 15 fok, kopog az eső az ablakon. Mozizzunk. Valamit. Hoppsz, In Bruges. Ja, igen, ezt már meg akartam nézni korábban. Jó, lássuk. De miről szól? Ki tudja, na mindegy, nézzük meg. 

Így kezdődött. 

Azt hiszem, sokan kezdenék azzal, hogy mi a fene ez a cím és ha már kibetűzték volna nekik, akkor folytatnák azzal, hogy ’és az hol van?’. Kezdjük tehát azzal, hogy Bruges egy város Belgiumban. Egy középkori hanulatot árasztó, nyugodt, túristalátványosság. Nem, nem útifilm az In Bruges, de ez már a rettenet bénára sikerült magyar címéből is evidensnek tűnhet. Ellenben, nem tudom, milyen film. Akciós-drámás-humoros-kultuszos. És nem mellesleg jó. Méghozzá nagyon jó.

A történet szerint Ray és Kevin, a két bérgyilkos főnöküktől, Harry-től azt az utasítást kapja, hogy húzzák meg magukat Bruges-ben mindaddig, amíg ő nem telefonál. Többszörösen is bűntetés ez a fiatalabb Ray-nek, aki borzalmasan unalmasnak találja a várost, míg az idősebb Kevin ámulva látogatja a nevezetességeket. A várt telefon aztán egyszercsak megérkezik és innentől minden megváltozik... 

A java csak eztán következik,de távol álljon tőlem, hogy bármilyen spoilert is mondjak. De az bizos, hogy kihagyhatatlan filmről van szó.

Az In Bruges az ellentétek filmje. Szemben áll egymással a fiatal, nyughatatlan Ray és az idősebb, bölcsebb Kevin. Szemben áll egymással két bérgyilkos sötét múltja és a belga városka békés, nyugalmat sugárzó atmoszférája. És nem utolsó sorban szemben áll önmagával,a saját lelkivilágával két bűnöző, akikről végül kiderül, más a felszín és más az, ami mélyen alatta rejtőzik.

Számomra hibátlan történet, hibátlanul kivitelezve. Tökéletesen illeszkedő zenei világgal és minden tiszteletet kiérdemlő színészi játékkal a három főszereplőtől. Valaki azt mondta, Colin Farrell élete legjobbját nyújta a filmben. Nos, nem sok moziját láttam, de az biztos, hogy a helyét kereső, s közben a végletekig önmarcangoló gyilkos karakterét tökéletesen alkotta meg és játszotta el. Amennyire pedig nagyszerűen gonosz Ralph Fiennes, azt egyszerűen jó nézni. Még akkoris, ha nincs is a filmvásznon,és csak a hangjával aljas. 

Bruges a tisztaság, a romlatlanség, a jó a gonosz világban, Martin McDonagh első egész estés mozifilmjében. A kisváros, ahol Ray – Farrell – annyira nem akar maradni, s ami végül segít neki utat találni a rosszból a jó felé. 

Nem tudom, milyen film az In Bruges – szándékosan nem hívom a magyar címén, mint ahogy azt sem ajánlom, hogy ne eredeti nyelven nézzétek meg , ugyanis Farrell ír akcentusát és Fiennes lelketlenül gonosz hanghordozását még a profi szinkronszínészek is, gyanítom, csak erőtlen próbálkozásként kezelhető módon tudják visszaadni -, de nem is kell, hogy kategória-dobozkába tuszkoljuk. 

Egyet tudok, alapmű, már a mozibemutató után kultfilmként emlegetik, és talán a 2008-as év legjobb filmzenéje szól benne, még az általam olyannyira imádott – és ezért Amerikából megrendelt-Dedication zenéjét is magasan veri.

Ötből hatcsillagos film.

Részlet a filmzenéből:

boomp3.com

Hóvirágünnep

Különös, hogy miután úgy belelkesedtem az Őfeslége pincére voltam okán a cseh és egyben a Menzel filmek iránt, pont akkor sodort az utamba a sors egy újabb Menzel/Hrabal filmet, az M2 jóvoltából.

A Hóvirágünnep nagyon, de nagyon más jellegű történet, mint az Őfelsége pincére voltam. Tudom, hogy rossz hasonlat, de az Üvegtigrishez tudnám hasonlítani annyiban, hogy nagyon hangulat kell hozzá, nagyon rá kell kattani, de ha jó pillanatban találkozunk vele, akkor elképesztően jól fogunk rajta szórakozni.

Megintcsak a cseh kismeberek hétköznapjai, hatalmas "beszólásokkal". Ennyi nagyjából a Hóvirágünnep. Sajnos, engem nem jó hangulatban talált meg, így nem tudtam benne meglátni azt, ami valójában benne van, de talán egyszer lehetőségem lesz újra megnézni - amennyire tudom, DVD-n nem jelent még meg-, és akkor már tudni nevetni azon, amivel most csak odáig jutottam, hogy látom benne a humort, csak még értékelni nem sikerült.  

/ Részletekért  a filmből csehül, katt IDE. / 

Őfelsége pincére voltam - Obsluhoval jsem anglického krále

Be kell vallanom, cseh filmes „karrierem” , sőt, helyesbbítek, csehszlovák filmes karrierem nem Jirí Menzel filmjeivel indult. Hovatovább, ez volt az első Menzel – film, amit láttam. A cseh filmművészet életem előző „hrmncksz” évében számomra kimerült a Lány az űrből, a Nők a pult mögött, Tau bácsi és legfőképpen a Kórház a város szélén megtekintésében. Utóbbival egészen olyan mély, és intim kapcsolatot sikerült kialakítanom, hogy uszkve 12-13 évesen egészen addig merészkedtem, hogy ki tudtam jelenteni, szerelmes vagyok Arnost Blazej doktorba. ( Filmes doktorok iránti rajongásom újkori értelmét már egy jóval mizantrópabb egyed, neveztes House adja.) 

Ilyen előélettel, anti-sörösként, úgy, hogy soha nem jártam – sajnos – Csehországban, a cseh nyelv iránti elkötelezett rajongással vágtam neki életem első Menzel – mozijának, s nem utolsó sorban életem első Hrabal – adaptációjának. El ne feledjem, a cseh – kultúráltságom elemi része volt még a film megtekintése előtt, hogy három alkalommal sikerült „backstage” látnom Mikó István Svejk előadásának elejét, - holnaptól négyszer tervezem látni a Folytassa Svejk elejét, hasonlóan kimagaslóan jó helyről – és az is, hogy az imént említett előadásokkal összefüggésben, fogyasztottam már knédlit, jobban mondva, hamis-knédlit, zsemléből. /Tudom, zsemlegombóc, na – de ha cseh Mikó –esten eszed, akkor knédli!)

Leszögezhetjük tehát, vajmi keveset tudtam a cseh filmművészetről, mikor tegnap este megnéztem az Őfelsége pincére voltam című filmet. Őszinte leszek, az állam leesett! Hogy ez mekkora film! Most két eset lehetséges: vagy a cseh – film – szűz létemet becsapta a hangulat vagy ez a film tényleg ennyire jó. Talán nem is fontos a válasz. 

Csak ámultam és bámultam az élet, a nők, a pénz , a hivatás és a cseh-lét szeretetének csodás bemutatásán. Elvarázsolt ahogy, egyszerre tudott szarkasztikus és intelligens lenni a történet, s az a kifinomult elegancia, ahogy a szarkasztikus pillanatok megjelentek a filmben. 

Ha ilyenek a cseh filmek, ha ilyenek a Jirí Menzel - filmek, akkor a jövőben sürgősen fel kell töltenem a filmes készletemet cseh/Menzel filmekkel.

Belátom, kifejezetten beszűkült cseh filmes kultúrám azonnali és hatékony fejlesztésre szorul. Mert bár jó volt felnőni Tau bácsi trükkjein vagy Vasek Penkava és Márta nővér szerelmén, azért a cseh film ennél jóval több és fogalmam sincs róla, hogy eddig ezt én miért nem tudtam. De szégyelnetes.

Igazi, nagyszerű filmélmény volt az Őfelsége pincére voltam.  

S csak halkan, egészen halkan hadd suttogjam ide, ki játszott szálloda tulajdonost a filmben, na ki? .... Arnost Blazej doktor....

Trailer, szándékosan csehül - nem megijedni, megnézni! - : 

A mások élete - másodszor

Másodszori megnézésre ennyire film még nem tűnt másnak, mint mikor előszőr láttam. Első alkalommal a Stasi filmjét láttam, az elnyomás, a megfélemlítés filmjét. Másodszorra egy ember filmjét láttam, egy igaz ember sors-filmjét. Mekkora különbség! Mint mikor nézel egy trükkös fekete-fehér grafikát, s ha így nézed mást látsz rajta, mint ha úgy nézed.

Másodszorra kommerszebbnek,vagyis kevésbé különlegesnek tűnt a Mások élete, de sokkal emberibbnek.

Már nem érzem már akkor a„durranásnak”, viszont sokkal jobban szeretem.