/Mi a fene az a hét – filmes hétvége? Nos, az egy olyan hétvége volt az életemben – most hétvége- amikor a legközelebbi társaim a papírzsebkendő és a távirányító voltak. Mivel a kis taknyos fejem csak ismétlő dvd-zésre volt képes, és csakis vígjátékokra, így a hét – filmes hétvége két napjának eredménye éppen hét film lett, amiket egytől-egyik nagyon jó volt újralátni./
A negyedik, vagyis az esti film a Dave volt. Tudom, ezer éves, totál sablon, dehát ez kell a gondolkodás -képtelen agynak. És különbenis, szeretem. Fogalmam sincs róla, hogy miért, de időről - időre jól esik megnézi Ivan Reitman filmjét Kevin Kline -nal és Sigourney Weaver-rel.
Talán azt szeretem benne, hogy olyan helyekre visz el, ahova úgysem juthatnék el soha - Fehér Ház - vagy azt, hogy kicsit vígjáték, kicsit krimicske. Nagyon kicsit. Nem is tudom.
Talán az is közre játszhat, hogy kamaszkorom végefele sokat ment a tv-ben ez a film, amikor azért "igazi", amerikai filmeket aligha lehetett a tv-ben látni és valahogy bennem maradt ez a "de érdekes ez a világ" - feeling.
Lényeg a lényeg, szívesen néztem újra, amiben annak is része van, hogy Kassai Károly pokoli jól szinkronizálta Klein-t, olyannyira, hogy soha nem is akarnám eredetiben hallani a hangját. És persze, szívesen néztem, mert megmagyarázhatatlan módon szeretem az amerikai elnökös filmeket. Jól van na, ez van. :) Persze, az már kevésbé tetszik, hogy - mint annyi más amerikai filmben - itt is az ember arcába dől az amerikai álom, hiszen, persze, én vagyok a buta, hogy ezt miért tartom viccesnek - bárkiből lehet az Amerikai Egyesült Ál(la)mok elnöke, csak nagyon kell akarni és hinni benne.
Ettől elvonatkoztatva helyes kis film. Pont jó egy "nem vagyok jól és csak lesnék ki a fejemből egy filmet bámulva" estére.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése