Kamaszkorom legszebb nyara - A hét-filmes hétvége ötödik filmje

/Mi a fene az a hét – filmes hétvége? Nos, az egy olyan hétvége volt az életemben – most hétvége- amikor a legközelebbi társaim a papírzsebkendő és a távirányító voltak. Mivel a kis taknyos fejem csak ismétlő dvd-zésre volt képes, és csakis vígjátékokra, így a hét – filmes hétvége két napjának eredménye éppen hét film lett, amiket egytől-egyik nagyon jó volt újralátni./

Az ötödik filmet, sajnos pont ezt, csak félig sikerült látnom, vagy inkább egy negyed híján egészben,de ez semmit nem von le az értékéből, főként, hogy nemrég láttam egészben.

A plakáton az áll, "mindenki életében van egy '42 nyara" ( a film eredeti címe). Ez a megállapítás maximálisan igaz, úgy gondolom, de nekem mégsem ettől a "bárki megélt már hasonlót" dologtól olyan különleges ez a film.

Azt hiszem, azt szeretem benne, hogy egyszerű, semmiféle mesterkéltség nincsen benne, halad egy vonalon, előre, egyenletesen, és olyan erővel magával ragad, hogy képtelenség tőle szabadulni. Ritka nagy érték az ilyen film. Szimpla történet, csodásan egyszerű köntösbe bújtatva. Két barát története, akik úgy érzik, elérkeztek kamaszkoruk azon pontjára, amikoris ideje férfivé válniuk, és erre mi is lehetne alkalmasabb hely és időpont, mint az iskolai vakáció és egy sziget, a srácok a családjukkal töltik a nyarat évről-évre.

Ocsy, a "felvilágosultabb" közülük, hiszen neki van egy bátyja, aki már mindent ( !!) elmesélt, amit a lányokról és a szexről tudni kell, így ő már nem mondna akkora butaságot, amit barátja, Hermie, mikor kölcsönkéri Oscy egyszem, féltve őrzött óvszerét, mondván, a legjobb barátok közt ez alap. Felvilágosultság ide vagy oda, nem jön rosszul egy véletlen megtalált könyv, amiben lépésről -lépésre le van írva, hogyan is működik egy nő és mit is kell vele csinálni. Így már csak óvszert kell valahogy venni és becserkészni a lányokat, akikkel egyébként sok gond nincsen, mert ők is ezt a nyarat szemelték ki a nővé válásra.Hermie azonban nem csak bennük látja a lehetséges partnert, hanem egy nála nagyjából kétszer idősebb asszonyban is....

Szeretem, mert egyszerű, szeretem, mert felejthetetlen film-élmény, szeretem, mert a rendező remekül bánt a csenddel, remekül használta azt, így a film legfontosabb jelenete, ami alá sok más rendező biztosan odakevertette volna a lágy aláfestő zenét hosszú perceken át teljesen csendben zajlik, így viszont a képek megsokszorzott erővel hatnak és szeretem, mert Michel Legrand zenéje ( 1972-ben Oscar-t kapott érte) csodás atmoszférát teremt a filmnek, belemászik az ember fülébe és örökre ottragad.

Sajnálom, hogy dvd-n nem birtokolhatom, remélem, arra sem kell sokat várni. Mindenesetre jó volt megint látni.