Halogattam, halogattam, hogy írjak erről a két részletben megnézett filmről, a vége pedig az lett, hogy már egyeltalán nincs kedvem hosszasan ecsetelni, hogy milyen is ez a korai Gibson-remek(féleség). Valószínűleg azért tetszett annyira, mert egyértelműen a Kamaszkorom legszebb nyara című filmet juttatta eszembe, olyannyira, hogy ebben a békésen, decens tempóban előrehaladó filmben folyamatosan a nagy durranást vártam, a meglepetést, mert anélkül egyszerűen elképesztően kopír-filmnek hat. Pontosan olyan szelíd és olyan tiszta, mint az - mondhatom ezt - elődje. Mostanra már nem tudok mit kezdeni ezzel a történettel. Menjen az egynek jó kategóriába és ne firtassuk hosszabban.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése