A tegnap mozis félmaraton első filmje. Hogyhogy ezt én eddig nem láttam? Illetve valamikor mintha tv-ben találkoztam volna vele, de erre nem mernék megesküdni.
Bájos egy film. Talán ez rá a legjobb szó. A csodás nem illene a film hangulatához, a fantasztikus pedig aztán végképp nem. Szimpla történet, szimpla kivitelezés, semmi extra, semmi trükk, semmi, semmi, semmi csak két remek főszereplő és egy - hadd mondjam megint ezt - bájos történet.
A film sztorija, mint utólag megtudtam eredetileg színdarab formájában létezett, Alfred Uhry a saját darabját írta át a filmvászonra. A történet egyszerű, mindeféle szerteágazó, felesleges mellékszáltól mentes. DaisyWerthan egy kissé zsörtölődő, gazdag 72 éves hölgy, akinek bizony egyre inkább kezd kihívást okozni a vezetés, ígyhát a fia úgy dönt, ideje a mama mellé egy sofőr. Csakhogy Miss Daisy-t nem olyan fából faragták, aki ebbe ripsz-ropsz beleegyezik, s csak a fia által alkalmazott sofőr csodás természetének köszönhető, hogy a terv végül beválik. Így indul Miss Daisy és Hoke, a sofőr 25 évre szóló barátsága,két nagyon különbőző ember, egy keresztény és egy zsidó, egy gazdag és egy szegény, egy színesbőrű és egy fehér barátsága, 1948-ban.
Ha azt mondom, ez egy jó film, valószínűleg úgy hallják meg mások, hogy a filmnek jó a sztorija, a szereplői, a zenéje, a kivitelezése. De aki látta a Miss Daisy sofőrjét, az tudni fogja, ezen film esetében a "jó" mást jelent. Jó, mint JÓ nézni. Szívmelengető, kedves történet két rendkívüli emberről és egy, az életüket meghatározó őszinte, igaz szeretettel teli barátságról. Látni kell!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése