Gideon's Daughter

A ma esti moziélmény. De mekkora élmény! Anno mindent megtettem, hogy megszerezzem ezt a filmet, és micsoda öröm volt Hollandiából megkapni, s azóta sem néztem meg. Szégyen! Ha tudtam volna, mit hagyok ki, azonnal a lejátszóban végezte volna. Dehát ma került rá sor végül csak.

A film tulajdonképpen egy tv-film, amely 2005-ben készült, és amelynek rendezője a BBC - talán szabad ezt mondanom - házi-rendezője, Stephen Poliakoff, három főszereplője pedig Bill Nighy, Emily Blunt és Miranda Richardson.

Úgy ültem le megnézni, hogy semmit nem tudtam a történetről, csak azért esett ma éppen erre a filmre a választás, mert brit akcentusra vágytam....

Az első körülbelül 10 percben tényleg nem is tudtam ki kivel van s aztán kezdett csak lassan tisztulni a kép. Gideon Warner ( Nighy) egy rendkívül befolyásos PR-tanácsadó, akinek tanácsaira nem kisebb személyek, mint magasragú politikusok kiváncsiak többek közt. Fényűző körülmények közt él aktuális kedvesével és a lányával, Natasha-val ( Blunt), akivel szinte semmilyen kapcsolata nincs, tökéletesen elidegenedtek egymástól, még Natasha gyerekkorában, amikor édesanyja meghalt.

Gideon kegyeit mindenki keresi, Gideon véleménye mindenkinek etalon, Gideon a társaság középpontja. Épp a közelgő Millenium alkalmábóül rendezendő ünnepségsorozat megrendezését kellene tető alá hoznia, - a történet 1997-ben játszódik, -de ahelyett, hogy kinyílna a világ felé, élne, szervezkedne, azt tenné, amiben annyira tökéleteset képes alkotni, inkább befele fordul, és lányával való viszonyán emészti magát. Képtelen elfogadni, hogy Natasha nem szereti őt úgy, ahogy szeretné és hogy kizárja az életéből. A kegyelemdöfést Natasha iskolai fellépésén elénekelt dala adja meg számára, melyben a lány egy apához írt dalt énekel, de nem győzi hangsúlyozni, hogy az csak egy dal, s nem kell semmit beleérteni. Pedig Gideon nagyon szeretné azt hinni, hogy a dal neki szól. Natasha hamarosan elhagyja a szülöi házat, Gideon pedig tán örökre elveszíti, ha nem tesz valamit. Ebben hatalmas segítsége a sors által az útjába sodort Stella ( Richardson ), aki bár életvidám és minden percben művel valami váratlant, súlyos terhet cipel a lelkén, így a mindig öltönyös, talpig elegáns, London gazdagabbik részén élő Gideon és a mindent magára aggató, harsányan öltözködő, London szegényebb részén élő Stella hamar megtalálják azt a közös hangot, ami mindkettőjük életét gyökeresen megváltozatatja.



Csodás, remek és nemistudommégmitmondhatnékmilyen film a Gideon's Daughter, de nem lenne ilyen Bill Nighy nélkül. Igaz, elfogult vagyok vele szemben, tényleg nagyon szeretem, de csakhogy igazoljam, mások is tökéletesnek látták az alakítását, 2006-ban ezért a szerepért Golden Globe-ot nyert. Ugyanebben a filmben nyújtott alakításáért Emily Blunt is megkapta az aranyszobrot, ugyanabban az évben.

Van ebben a filmben valami különös. Elkezded nézni és kiragad a világodból, megszűnik minden körülötted és benned, és csak a film van és csak Gideon van. Bill Nighy olyan tökéletesen játsza Gideon-t, hogy csakúgy, mint a filmben rengeteg embert, úgy minket is elragad különös személyisége, és már nekünk is csak az a fontos, hogy mit gondol, mit mond, mit érez Gideon.

Miranda Richardson pedig a kimért és mégis szeretetre méltó Nighy mellett olyan mérhetetlen energikussággal játsza a szeretettel teli Stella-t, aki Gideon üres és gépies életének éppen az ellenkezőjében él, hogy az ember nem is érti, őt vajon miért nem jelölték semmilyen díjra ezért a szerepért?

Csak felsőfokban tudok mesélni a filmről. Minden cselekéményszál, mind Gideon életének fordulópontja Stella révén, mind a lányával való viszonyának alakulása olyan tökéletesen ábrázolt, hogy csak annyit tudok mondani, taps! Dehát ki is vagyok én, hogy egyetlen rossz szóval is illesem Stephen Poliakoffot? Nem is teszem, nincs is miért.

A történetet egyébként olykor egy narrátor tolmácsolásában halljuk, aki nem mellesleg Gideon barátja és aki napjainkban emlékszik vissza 1997 nyarára. Ő fogalmazta meg tökéletesen azt, amit mi is érzünk miközben a filmet nézzük:"Hallgattam, ahogy Gideon beszél és nem is akartam mást, csak hallgatni és vele lenni." Mi sem. De azt akár tovább is, mint 105 perc.

Tudom, elfogult vagyok Bill Nighy alakításával, tessék ezt nekem elnézni. Vele is, és mindennel, amit a filmben tesz és ahogy a filmben teszi. Mondtam már, szuperlaítvusz. Hiába Emnily Blunt szintén minden ízében tökéletes játéka, Nighy mellett nem könnyű érvényesülni... Ez az ő filmje.

És persze a miénk. Ha akarjuk. Ha át akarjuk és tudjuk élni, hogy válik egy szeretettelen élteben élő milliomos PR-guru olyan emberré, aki megtanulja meglátni az életben a szépet és ha át akarjuk élni, ahogy egy apa és a kamasz lánya szépen, lassan megvívja egymással a csatáját, hogy aztán képesek legyenk szeretni tudni egymást.



Nem tudom, fentebb mit írtam, elnézést, ha ismételtem magam, csak írtam, ami jött. Túlságosan nagyot hatott az okos gondolatokhoz. S persze, túlságosan elfogult vagyok vele nemcsak a színészek,de a "britsége" miatt is.Remélem, egyszer lesz olyan dvd-kiadó, vagy tv csatorna, aki / ami bevállalja ezt a filmet, és megmutatja a magyar közönségnek, mégha 990-es olcsó dvd is lesz az a dvd és mégha tán csak az M2 vagy a Duna Tv esti kínálatában is kap csak helyet a film. De szeretném, ha megoszthatnám veletek. Azt hiszem, az ilyen filmre írják a kritikusuk angol nyelvterületen, hogy BIG THUMBS UP!

Igazi érték, csodás film!

Végül pedig ,afféle zárszóként, és ezt a film ismerete nélkül is érdemes - nagyon érdemes !!! - meghallgatni, íme Emily Blunt dala a filmből: