Barátnők

Sokat vacakoltam, mire kitaláltam, mi lesz a ma esti mozi. Valami újat, frisset akartam nézni, nagyon hajlottam a The Jane Austen Book Club felé,de hogy hogy nem a fene nagy frissesség helyett egy 1988-as filmet, egy önmagammal szembeni réges-régi adósságot törleszettem inkább és megnéztem a Barátnők című filmet.

Gondoltam, Bette Midler neve elég garancia arra, hogy rosszat nem láthatok és egyébként is, barátnős film, csak jó lehet, lássuk hát. A történet egymondatos, két kislány gyerekfejjel találkozik és életre szóló barátságot köt. Ennyi.
Egy ideig érdekes volt ahogy a történet kibonatkozott, de aztán szépen lassan vált kissé idegesítővé, fájó szívvel ugyan, de be kell valljam, éppen Bette Midler "sok-sága" miatt, s aztán sikerült a végére egy sablonos, "már megint" tömegtermékben befejeződnie.

Tudom, hogy értékelni kellene egy kedves kis történetet, ami egy ilyen erős - már-már valószerűtlen - barátság története, mert bezony, jaj de szép dolog is a barátság, csak sajna nem ebben a filmben. Az életben, az életemben igen. Aminek nagyon örülök és végtelenül hálás vagyok mindazoknak, akiket a barátaimnak tudhatok. Sőt, azt mondom, sokan ezerszer többet és szebbet élünk meg, mint amit ez a sztori bemutat.

Nekem legalábbis nem sikerült vele azonosulnom, főként a szokásos "jaj de szép minden"-ből a még annál is szokásosabb " tegyünk valamit meglepőt a végére" -be átcsapó résztól nem. Uncsi, ezerszer hallottam, kiszámítható, már megint ugyanaz.

Tudom, a film egy regény alapján készült, noshát akkor uncsi regény alapján. Vagy könyvben sokkal jobb. Vagy én vagyok érzéketlen már erre a sablonra.
Azt hiszem, a közeljövőben vagy megnézek egypár nagyon idétlen vígjátékot, vagy közel 25 év után ( Jesssssszusom!) újranézem végre az Indiana Jones filmeket, vagy egyszerűen csak végre megnézek pár friss mozibemutatót, de elég a sokat mondani akaró filmekből egyelőre.

Jelentem, megtelt a lelkem.

Jöjjön Indy, vagy Borat újra vagy az új kihívások. Ez a film pedig mehet a tucattárba.