Meg lehet véletlenül nézni egy filmet? Akár igen, akár nem, nekem sikerült. Abban a reményben, hogy az HBO állja a szavát és valóban élőben adja a BAFTA díjátadót, gondoltam, hagyom a tv-t HBO-n és ha már ott voltam, hát megnéztem az éppen akkor kezdődő filmet, a Kutyátlanok kíméljenek-et.
Eleinte egy nagyon kellemes kis vígjátéknak indult, kicsit Bridget Jones szellemében, némileg korosabb kiadásban. A Diane Lane (Napsütötte Toszkána) által játszott negyvenes Sara-t elhagyja a férje egy fiatalabb nőért, de hála népes családjának és az igazi sarmos öregúr apjának, nem sikerül teljesen az önsajnálat tavának legmélyére lesüllyednie. Megszületik a testvérek zseniális ötelet is, internetes társkeresés!!! No, eddig a pontig maximálisan vicces a film, tényleg remekbeszabott vígjáték, annak minden kötelező elemével, apróbb poénokkal, kisebb helyzetkomikumokkal és odaillő zenével.
Itt azonban a klisék és a sablonok tengerébe veszik a film. A kegyelemdöfést a következő mondat adja a "lehet ebből még valami" - teoriájában hívőknek : "Hidd el, van valahol valaki, aki csak Rád vár, aki méltó hozzád." Jujjjj!
Innentől már nem tud nem sablon-vígjáték lenni a Kutyálanok kíméljenek. Sara megfogdaja a család tanácsát, elindul a randi-piacra, találkozik a netes pasikkal, s persze, közben az útjába sodor a sors egy "hús - vér" változatot is. Mondjam, vagy evidens? Naná,hogy jön a bonyodalom, a szerelemi háromszög, a "jaj istenem kit válasszak" dilemmája, majd a rossz választás, a dráma, a lassú zene, a magány és szomorúság - mondtam már, hogy sok a klisé? - s a végén persze tökéletes happy end. Mert minden jó, ha a vége jó. És mert, aki a kutyákat szereti, rossz ember nem lehet. S hogy ebben a filmben csak pont annyi kutya van, mint bármely átlagos vígjátékban? Hát érdekes ez, ha mindenki boldog és dúl a love?
A kutyát sem érdekli....
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése