.... avagy Mezítlábas szerelem. Számomra az év legnagyobb meglepetés-filmje, mégha régebbi film is. És egyértelműen a legkedvesebb filmjeim egyike, amióta csak láttam. Ezt írtam róla korábban:
Olyasmit mesél el ez a film, ami hasonlít valamihez, ami személyesen is érintett. Így valószínűleg sokkal jobban át tudom élni két olyan ember küzdelmét, akik ezért vagy azért nem elfogadott, nem „normális” tagjai a társadalomnak, hiszen az egyikük egy börtönviselt ember, akit a családja igencsak megvet mindazért, aki és ami, és akinek nem könnyű, mit nem könnyű, pokolian nehéz visszailleszkedni a „normális” társadalomba, a másikuk pedig a „normális” társadalom által kifejzetten nem-normálisnak tartott személy, aki arra való csupán, hogy vasrácsok mögött, érzelmi és lelki szegénységben élje le az életét. Ijesztőnek tűnhet ez a film attól, amit írok. Csakhogy itt jön a csavar.
Hiszen ez a két ember a véletlen – van ilyen?- folytán találkozik, éppen mindkettőjük életének egy kritikus pillanatában és innentől kezdetét veszi a mese, a csodálatos, szeretnivaló mese.
Innentől nincs börtön, nincs ideggyógyintézet és nincs – mégha egy csapásra el nem tűnik, akkor sincs úgy, ahogy addig mindigis volt – idegbetegség. Csak van egy fiú és van egy lány. És itt még alighogy elkezdődött a film. Ugye, így már érthető, miért nem olyan ijesztő és nyomasztó ez a film?
Innentől szépen lassan megértjük, hogy milyen fontos is lehet a két főszereplő egymásnak, milyen nagyon szükségük van egymásra, és ha azt hinnénk, hogy csak az „idegbeteg” lány az, akinek kell a fiú, hogy élni tanulhasson, hát nagyot tévedünk, a fiúnak, az amúgy „egészséges” fiúnak is valóban ő az egyetlen ember az életében, aki hinni tud benne és szeretni tudja.
Egyenesen következne a csodás aláfestő zenével megspékelt végkifejlet, a „Boldogan éltek, amíg meg nem haltak”, de hogy valóban így van-e és sikerül-e nekik, vagy újabb csavar jön és nem állja ki a kapcsolatuk a próbát...nos a válaszért kell megnézni többek közt a filmet.
Óhatatlnaul a Kis herceg meséje jut eszembe erről a filmről. Talán a legismertebb rész, mikor a Kis herceg megszelidíti a rókát. Ahogy két lény lassan megismeri egymást, ahogy lassan megszelidítik egymást. Ott, a mesében a róka és a Kis herceg búcsúzni kényszerül. Itt a filmben.... ki tudja, hogy alakul a szelidítés. Egy dolog azonban biztos, akárhogyanis, mégis érdemes volt szelidíteni. Mindkettőjüknek. A idő miatt. Mert az idő, amit egymásra vesztegettek, az teszi őket egymásnak olyan fontossá. Mert egyszer és mindenkorra felelősek lettek egymásért. „Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.”
S ez akkoris így van, ha végül búcsúzni kell.
Dehát ez a Kis herceg egyik történetének vége. Hogy a Mezítlábas szerelem vége is ilyen-e vagy hogy úgy történik minden, ahogy a mesében nem történt, a film végén kiderül.
És ha így nézzük, ez a film már aztán végképp nem ijesztő, unalmas és nyomasztó, hanem egy szeretnivaló, csupa csuda történet a megszelidítésről. Legyen bármi is a mese vége....
(Képek: .A film hivatalos honlapjáról)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése