Love Actually

Íme egy újabb korábbi szösszenet, karácsony lévén ennek idemásolásával nem várhattam... (no és persze, a csodás képek sem maradhattak volna ki..:)))








Mit tehet az ember lánya, ha lefele görbül a „szmájli” szájacskája, ha egész nap esik az eső, ha szeptember elején már fűteni kell, ha semmi sem az igazi? Talán a legjobb tipp erre az esetre, hogy be kell bújni a meleg takaró alá és meg kell nézni – immár nagyon sokadszor az egyik kedvenc filmjét, az Igazából szerelmet.

Megpróbálom elmondani, hogy mi az, amitől akármerre görbülő szájú „szmájlival” is ez a film az egyik nagy kedvencem.

Előszöris, mert az alkotói fantasztikus munkát végeztek a színészek kiválasztásánál, nagyon jól megírt karaterekre nagyon jól választottak színészeket. El sem lehet mondani, hány ún. nagy név szerepel a stáblistán, ami különös pikantériát ad a filmnek, tekintve, hogy nincs egy effektív főszereplő, bármikor is pillnatunk bele a filme, mindig az egyik főszereplőt látjuk. Ez úgy lehetséges, hogy a történet több szálon fut, sőt tulajdonképpen, ha jobban belegondolunk, nincs is történet, csupán karakterek vannak, akik a maguk környezetében élik mindennapjaikat, készülnek a londoni karácsonyra, mi pedig ezekbe a pillanatokba kukucskálunk be hosszabb-rövidebb időre.
De mindenegyes kulcslyukon bekukucskálva egy közös pontot találunk, ami nem más, mint a szeretet, a szerelem. ( Csak a pontosság kedvéért, az eredeti címben szereplő love szó nem csak szerelmet, hanem szeretete is jelent, amit nem hagyhatunk figyelmen kívűl miközben ezt a filmet nézzük.)

Fantasztikus munkát végeztek az alkotók azzal is, hogy ezt a témát és mellé a karácsonyt választották, hiszen nincs olyan ember, akit ezek a dolgok így vagy úgy ne érintenének. Így egy kicsit vagy nagyon biztosan mindenki tud majd azonosulni a történettel.

És a zenék kiválasztásánál is nagyon jól dolgoztak, van itt Dido, Santana, vagy a Girls Aloud a híressé lett fenékrázós jelenet alatt és maga a filmzene, Craig Armstrong munkája is remekmű.

A sok szálon futó történet egy keretet is kapott, ami nem más, mint a londoni Heathrow repülőtér, itt kezdődik és itt is ér véget a történet, annak jegyében, hogy bizony egy repülőtér érkezési oldalán mindig boldog embereket lehet látni, akik igazán örülnek egymásnak, akik igazán szeretik egymást, legyenk barátok, rokonok, családtagok, bárkik.

Ebben a filmben mindent nagyon jól eltaláltak a készítői, a szereplőket, a zenét és legfőképpen a témaválasztást, azt, hogy a film arról a bizonyos négybetűs, nemzetközivé lett szóról szól : love.

Mert egy ilyen témát, akár karácsony előtt, akár nyáron, akár egy eső áztatta őszi napon mindenki egy kicsit magáénak tud érezni. Merthát, ahogy Hugh Grant a film kező képkockái alatt mondja, ha az ember keresi, rájön, hogy a szerelem/szeretet mindenütt ott van.

Hát bármerre is görbül a „szmájli” szája, bármilyen is az idő, bármi is történt, lejátszóba ezzel a szívet melengető szeretet/szerelem –mesével és máris szebb lesz a világ!