Griffin és Phoenix

Ha már így lelenendültem, a korábbi filmes jegyzetek közül idemásolok mégegyet - s aztán szépen, sorban az összes régebbit is , egy csodás filmről, ami megintcsak több, mint must see! Íme a gondolataim:

Embermese.

Gyönyörű, egyszerre vidám és megható embermese.

Csak egy hangyányival kevesebb Hollywood nevű fűszer kellett volna rá. Ez ennek a filmnek az egyetlen hibája. És ez sem akkora, amit nagyon hangosan kiabálva kellene felróni neki.

Merthogy ez egy csuda egy szívmelengető és a melengetés közben szívet szorongató alkotás. Griffin mindjárt a film legelején megtudja a diagnózist, viszonylag gyorsan döntést hoz a jövőjét illetően és ugyanilyen gyorsan ismeri meg Phoenix-et. Még alig kezdőött el a film, máris alakul köztük valami. Bájos és egyedi humorral megáldott történet kezd kibontakozni, minden szép és jó, csodásan összeillenek ők ketten, csakúgy kontráznak egymás beszólásaira, közel egy órán át egy kitűnően megírt romantikus filmet nézhetünk, rendkívül találóan válogatott zenei betétekkel. Egy romantikus filmet, ahol egy boldog pár úgy dönt, mostantól elkezdenek ÉLNI. Előszedik a képzeletbeli „A dolgok, amiket meg akartam tenni” listáikat és szépen, sorban meg is teszik őket. Olyan dolgok szerepelnek Grfiffin listáján, mint felugrani egy robogó tehervonatra és olyanok Phoenix-én, mint elégtételt venni a sikertelen gimnáziumi évekért, meglehetősen sajátos módon. És igen, megteszik. Az oly sokszor hallott, látott, olvasott Carpe Diem jegyében, megteszik. Ez az a pont, ahol minden szépsége, bája és szeretetreméltósága ellenére kicsit túl Hollywoodi lesz a film. Vagy ha nem is Hollywoodi, hát nemzetközien klisés. Merthát mi az, amit a rohanó világban nap, mint nap hallunk? Hogy szakítsunk több időt egymásra, a szeretteinkre, azokra a dolgokra, amik fontosak nekünk, és még hosszan sorolhatnám. Nem baj persze, hogy egy újabb film emlékeztet minket erre, csak picikét az volt az érzésem, hogy nagyon akar emlékeztetni és nem hagyja, hogy magamtól jöjjek rá, emlékezni akarok erre. És mindeközben elengedhetetlenül szól a zene, a tökéletesen megválasztott dalok sora. – Halkan jegyzem meg, hogy a filmzenével elég mostohán bánt a világ, még egy tisztességes felsorolás sem lelhető fel a dalokról sehol, így akit érdekelnek az elhangzott dalok, bizony szorgosan kell nyomkodnia a pause gombot a film végén-, noha nem véletlen, hogy ezek a dalok kerültek a filmbe és hogy oda kerültek, ahol elhangzanak. –

Közel egy óra után fordul meg a történet, mikor fény derül Phoenix titkára. Arra a titokra, amit akarva akaratlanul is sejteni lehet már a filmből, így nem éri meglepetésként a nézőt, inkább afféle „na, ugye megmondtam „ érzés törhet belőlünk elő. Tudjuk hát a titkot, mégsem fordul akkorát a történet. Megy tovább arra, amerre rendeltetett, a végkifejlet felé, amit persze , szintén sejteni lehet már, mégis nagyon várjuk már, nagyon akarjuk tudni, nagyon meg akarjuk élni.

És a végkifejlet az, ahol – bár oda aztán tényleg sok jutott Hollywood fűszeréből – igazán belénk markol a történet, ahol – szégyen, nem szégyen, nálam előkerült a zsebkendő és nem azért, mert nem tudtam, hogy ez lesz az embermese vége, hanem mert a rendező olyannyira szépen vezet el bennünket a film utolsó harmadától a film legvégéig, hogy az valóban megható.

Csodás embermese a Griffin és Phoenix, mégha kapott Hollywood kliséiből jócskán és mégha egy ezerszer hangoztatatott, pont annyiszor megfogadott és pont annyiszor csak ideig-óráig betartott dologról akar is mesélni, arról, hogy egy életünk van és azt úgy kell élnünk, hogy annak minden percéből a lehető legjobbat hozzuk ki, még akkoris. Mindannyian kaptunk már e-mailben olyan láncleveleket, hogy ne felejtsük el elmondani szeretteinknek, mit jelentenek nekünk, mert talán holnap már késő lesz, hogy csak az a pillanat számít, amiben éppen élünk. Ilyen lánclevél a Griffin és Phoenix is, de minden lánclevelek legcsodálatosabbika. Két nagyszerű színésszel, akik jószerivel ketten játszák végig a filmet , hiszen alig akad mellékszereplő valamint két nagyszerű szinkronhanggal, Tóth Augusztával és Epres Attillával és nagyon, de nagyon eltalált dalokkal.

Jószívvel ajánlom ezt az embermesét mindenkinek ebben a rohanó világban, mert csodás és elgondolkodtató, de ugyanakkor nagyonis szórakoztató százhárom percben lesz része és talán ideig-óráig emlékezni fog arra, hogy igen, mégiscsak lehet abban valami, hogy Carpe Diem!