Szerelem a végzeten

Szakadó eső, álmos vasárnap délután, polcról találomra levett film. Szerelem a végzeten. 

Szögezzük el, kétféle ember létezik: az egyik, aki hisz a New Age és az ezoterika rejtelmeiben, tanaiban és a másik, aki nem. S aztán rögvest tegyük hozzá, vannak a félutasok, az olyanok, akik valaha hittek az Elixír hasábjain található tanok esetleges létjogosultságában vagy legalábbis érdeklődtek a téma iránt, de aztán mára már messze áll tőlük mindez, és a világot már nem a véletlen történések halmazaként élik meg. Az első csoportnak, a „hívőknek” a Szerelem a végzeten igazi kötelező film lesz, azoknak azonban, akik (már nem) veszik egészen komolyan a „minden véletlen” és az”ennek valamiért történnie kellett” tanait, azoknak egy egyszerű, délutáni popcorn mozi lesz csupán ez a nem egészen másfél órás romantikus vígjáték. Akárhogyis van és akármelyik oldalról is nézzük, valóban kellemes szórakozást nyújt majd az egymás útjait egyszer keresztező, de aztán elválni kényszerülő pár története, akik évekkel később mégis egymás keresésére indulnak. Kedves kis csajfilm, dicséretet érdemlően válogatott zenékkel és katasztrófálisan rossz szinkronnal. 

Egynek jó volt.