Svend és Bjarne, a két hentes, miután megelégelik főnökük kibíthatatlan természetét, úgy döntenek, hogy mindent egy lapra feltéve saját hentesüzletet nyitnak. Csakhogy hiába az ingyenes kóstoló, a zenekar, a felhajtás, az üzlet csak nem akar beindulni. Egészen addig, míg volt főnökük, gonosz kiváncsiságtól vezérelten felkeresi őket és vásárol náluk tíz szelet húst egy általa adott vacsorához. Másnap reggel, miután a vacsorának híre ment, kígyózó sor áll az üzlet előtt, és mindenki olyan húst akar, amilyet a vacsorán felszolgáltak. Csakhogy van egy kis bibi ... Gond van az alapanyag – ellátással. Svend azonban nem ijed meg a helyzettől, s könnyedén megoldja a véletlenül „felfedezett” „csalfa csirke” utánpótlását. A kérdés csak az, hosszútávon vajon beszerezhető –e a – mondjuk így – luxuscikknek számító alapanyag?
Anders Thomas Jensen második nagyjátékfilmes rendezése természetesen nem csak a húsipar kényes kérdéseire keresi a választ. Éppen ezért óva intek bárkit is attól, hogy mindenáron műfaji skatulyába akarja tuszkolni a Zöld henteseket,vagy ha esetleg volt szerencsétlensége olvasni, hogy mások milyen jelzőkkel illették már a filmet a kategória – meghatározás terén, akkor felejtese azt gyorsan el. Tekintsünk úgy erre a 2003-ban készült és nem kevés díjat magáének tudható mozira, mint egy egyszerre sok-zsánerű, mégis meghatározhatatlan címkékkel illethető filmre.
A már említett történetszálon kívül nem szabad megfelejtkeznünk a szereplők magánéletének közös vonásairól sem, arról, hogy mindannyian – és itt most nem csak a főszereplőkre gondolok – a társadalom által normálisnak tartottól kissé vagy éppenséggel nagyon eltérnek, mindegyikük jelenében, múltjában vannak olyan meghatározó momentumok, amik messze sodorják őket az átlagtól. Svend rettentően magabizonytalan, „köszönhetően” a gyerekkorának és állandó izzadásának ( Jensen nagyszerűségét dicséri a névválasztás, ugyanis a sved(e) szó dánul izzadtságot jelent), Bjarne a családjában történt tragédiák sorozatát követően vált meglehetősen magábafordulóvá – és éppen annyira drogfüggővé - , de ahogy említettem, a mellékszereplők élete sem fenékig tejfel, elég itt csak a papra gondolni, akinek életét egy fiatalkori baleset örökre megpecsételte.
Amíg nem láttam a Zöld henteseket, azt mondtam, az Ádám almái a legjobb a három Jensen – rendezés közül. Nos, felülbírálom magam és kimondom, ez körökkel jobb. Tény, az Ádám almái érettebb témaválasztásában, de maga a sztori szempontjából a két hentes története sokkal inkább beleég az ember agyába, ad abszurdum, a gyomrába. A lehető legnagyobb percizitással elvarrt történetszálak, a kevesebb-több elvét követő fényképezés, és brillirozó főszereplők – ismét a jól bevált nevek –Mads Mikkelsen, Nikolaj Lie Laas, Ole Thestrup, Nicholas Bro, Line Kruse , és nem utolsó sorban a csavaros történet a dobogó legfelső fokára emelik a három egész estés Jensen film közül a Zöld hentesek történetét.
Bizarr. De a legremekebb bizarr film, amit valaha láttam.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése