’If you already live in heaven, where do you go after you die?’
Ha egy film ennyire bizar alapötletre épül, azt hiszem, ember nincs, aki a tartalom elolvasása után ne akarná azonnal tudni, vajon ebből mi sül ki? Én is pontosan így jártam a Sylvia rendezőnőjének, Christine Jeffsnek új mozijával, a Tiszta napfénnyel. Tudtam, hogy részben megtörtént események alapján készült a forgatókönyv, bár talán helyénvalóbb azt mondani, az élet szolgáltatta az ötletet a filmhez. Történt ugyanis, hogy 2001-ben elhangzott Amerikában egy rádióriport két barátnővel, akik életük egyik fordulópontján úgy döntöttek, takarító vállalkozásba kezdenek, melynek fő profilja a gyilkosságok helyszínén való „rendrakás” lesz.
Valljuk be őszintén, gondoltunk már arra, hogy ki sikálja le a vért a csempéről egy kiadós vérengzés után? Ugye, hogy nem ... A tény, hogy bekukkanthatunk egy teljesen valós és szükséges, mégis a hétköznapi ember számára abszurdnak tartott „hivatás” kulisszatitkaiba oly mértékben stimulálja az emberi kiváncsiságot, hogy nyomban látni akarjuk, hogy is működik ez az egész. Így ez azonban csak egy puszta dokumentum műsor lehetne, valahonnan a Discovery Channel esti kínálatából. Viszont ha mindeköré egy családi
A testvérpár, Rose (Amy Adams) és Norah (Emily Blunt) valamint édesapjuk (Alan Arkin) és Rose kisfia számára gyökeres változást hozó kényszervállalkozás története az angol címben rejlő „cleaning”, azaz takarítás szóban rejlő kettősség figyelmbe vételével sejteti, hogy nemcsak a halottak után kell alaposan kitakarítani, hanem a család életét is becsülettel át kell sikálni, hogy egy jól irányzott fordulattal mindannyiuk élete a tetszhalottságból a napfény felé fordulhasson ismét.
A Tiszta napfény egy katartikus változáson áteső család regéje, ahol a különös megújúlásnak köszönhetően mindneki élete egy csapásra a helyére kerül, de paradox módon éppen a katarzis az, ami szokványossága miatt levon a film értékéből, és azt a kiváló alkotások listájáról egy fél fokkal lejjebb taszítja.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése