Úgy tűnik, a Derült égből szerelem az a film lesz, amihez hosszú idő elteltével is mindenféle idézeteket tudnunk majd kötni, lévén hogy az Aniston-Eckhardt páros legújabb romkomja hemzseg a közhelyes, ám annál kedveltebb falfirkának sem utolsó bölcseletektől.
De még mielőtt egyet is idéznék, hadd bővítsem mindjárt a kört egy ráadás darabbal: Aki nem tudja, tanítja. Legkevésbé sem szeretném magam fényezni, de ezt a mozit leginkább ez a frázis jellemzi. Főhősünk, Burke (Eckhardt) ugyanis felesége elvesztése után, hogy fájdalmát enyhíste, papírra vetette a gondolatait, melyből hogy, hogy nem – Amerikában vagyunk ...-, sikerkönyv született,és amely köré egy egész gyásztanácsadói iparág kezdett kiépülni, élén a Burke által vezetett A-Okay ( ez a könyv címe is) csoportterápiákig. Igenám, csakhogy viszonylag gyorsan kiderült, - és akkor hadd idézzem meg a film egyik okosságát, amit valószínűleg sokan ismernek -, hogy Burke Ryan az a fajta fickó, akinek ha az élet citromot nyom a képébe, nem limonádét készít belőle – bármennyire is szeretné magát ilyennek láttatni -, hanem a másik alternatívát választva, savanyú képet vág.
De mert – és akkor íme az újabb örök igazság a filmből (is) – amikor valami véget ér, akkor mindig elkezdődik valami új, amikor a sikeres író álarca elkezd lehullni, a lelke pedig még apróbb darabokra törni, akkor bukkan fel az életében Eloise (Aniston), aki – és pontosan ezért lenne botorság a magyar címet szidni – csakúgy, mint Polly Prince a Derült égből Polly-ban tette Reubennel, hurráoptimista gondolkodásmódjával és különcségeivel átsegíti Burke-öt a nehézségeken, hogy aztán a bűvös romkom szabályokat szigorúan követve a boldog vég bekövetkezhessen.
Elismerem, hogy nem lehet könnyű a zsánerben újat alkotni, annyiféle kerettörténetet erőltettek már rá az efféle mozik sablonjára, de etekintetben a Derült égből szerelem nem vall szégyent. Az önjelölt gyásztanácsadó karaktere ugyanis tényleg újszerű egy „love story-ban”, ráadásul a munkásságát bemutató jelenetek egészen hitelesre sikerültek. Ha ehhez hozzávesszük a már említett bölcseletek mentén építkező történetvezetést, és a számomra talán legeredeteibbnek tűnő ötletet, a különös angol szavak belecserkészését a filmbe, akkor azt mondhatnánk, egészen jó kis film született. Mondhatnánk ... De nem tesszük, mert nem hagyhatjuk figyelmen kívül a sokadszorra ismételt, és így már egyeltalán nem üde színfolt Aniston-karaktert. Egy kevésbé ismert, sokkal több eredetiséget hozó színésznővel, a szereplők közti erősebb kémiával és egy árnyaltabban „happy” befejezéssel a Derült égből szerelem túlléphetett volna a középszeren. Így csak tucat, még nekem is, aki a történet helyszínéül szolgáló Seattle-t és Aaron Eckhardtot is nagyon kedvelem. Ez a lassan csordogáló történet velük, de az ex-Mrs.Pitt nélkül az év egyik legjobbja lehetett volna.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése