2009. december 12., szombat

Gyávák és hősök




Mielőtt félreértenénk egymást, hadd mondjam el a legelején : a Gyávák és hősök nem jó film. A Gyávák és hősök jó gondolatokat ébreszt. Hatalmas különbség. Éppen ezért ne beszéljünk arról, hogy Meryl Streepre milyen szörnyűséges göncöt aggatott a ruhatervező, hagyjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy ha Tom Cruise-ra nézünk, akkor legtöbbünknek a szcientológia jut eszébe, ha pedig az őt egyébként brilliánsan szinkronizáló Rékasi Károlyt meghalljuk, akkor a gúnyos mosolyú Barta Zsolt villan be mindannyiunknak. Ezeket tényleg felejtsük el és nézzünk a celluloid mögé. Mert a lényeg ott van.



A koncepció remek, nézzük meg az afaganisztáni háborút több szemszögből. Hogy aztán a mozinéző dönthessen, melyik karakter álláspontja áll hozzá a legközelebb vagy éppenséggel melyik az a szempont, ami leginkább ellenérzéseket vált ki belőle.


Az első két szereplő, két egyetemista, a két igazi HŐS, szigorúan csupa nagybetűvel. Ők azt vallják, ne csak beszélj róla, cselekedj! Persze a hazaszeretet és a tenniakarás maszkja mögött ott van a jövendőbeli esetleges anyagi biztonság kérdése is, bár most őszintén, ki vinné vásárra a bőrét csak azért, hogy ingyen járhasson egyetemre?


Azután ott van a bölcs tanárember (Robert Redford), akinek a hitvallása az, hogy a legrosszabb,a mit egy ember tehet, ha közönyösen szemléli a történéseket. A film csekély játékideje alatt éppen egy ilyen sráccal próbálja megértetni, hogy attól, hogy nem nézünk oda, még történnek borzalmak, maximum csak nem tudunk róluk.


És ott van a rendszer hű szolgálója, a kicsiny – vagy tán nem is olyan kicsiny - csavar a gépezetben, a Tom Cruise által megformált politikus, a Gyáva, aki terebélyes íróasztala mögül ökölbe szorított kézzel fennen hírdeti, hogy a harc, a háború, a vérontás az egyetlen járható út a 9/11 után megsebezett országa számára.


Vele szemben pedig ott ül a sokat látott újságírónő (Streep), aki belefáradván talán már az egész saját életébe, egyszerűen csak nem akar a propagandista média-daráló hű alattvalója lenni.


Néha azon töprengek, Amerika meghallotta egyeltalán ezt a filmet? Vagy egyszerűbb volt belekötni a kohézió hiányába és a filmelméleti melléfogásokba, mintsem elmélázni a hallottakon?


Nem tudom, és nem is tisztem megítélni. Politizálni egy filmes blogon pedig még annyira sem. Én annyit tehetek, hogy azt mondom, a Gyávák és Hősök a hibái és a néhol túlzóan teátrális patriotizmusa ellenére gondolatébresztőként mégis működik. Nálam legalábbis.


Nézd meg, hogy ítélkezhess.

0 megjegyzés: