A másik én

Erica Bain (Jodie Foster) élete tökéletes. Szereti a munkáját, imádja a vőlegényét, élvezi a népszerűségét. De mindez kevés. Egy tökéletes élet is nagyon törékeny: bármelyik pillanatban tönkremehet minden. Egy éjszaka megtámadják a hazafelé andalgó párt, a férfit megölik, Ericát súlyosan megsebesítik. A nő képtelen beletörődni a veszteségbe, attól kezdve éjszakánként egyedül járja a metropolisz utcáit. Már nem fél semmitől, nem kímél senkit. A bűnöst keresi. Igazságot akar szolgáltatni, de úgy, ahogy ő jónak látja. Véres portyái felkavarják a várost: sokan hősnek tartják az ismeretlen igazságosztót, de egy sokat megélt rendőr (Terrence Howard) másképp gondolja. Erica döntés előtt áll. Mielőtt a felügyelő elkapja, el kell döntenie, mi fontosabb neki. A bosszú vagy az igazság.

(Forrás:kritikustömeg)

Nem véletlenül döntöttem úgy, hogy ismét kölcsönveszem a film tartalmát valahonnan. Így sokkal egyszerűbb ugyanis. Mert arról már nem kell beszélnem, miről szól a mozi, csak azt kell elmondanom, én milyennek láttam. Nem szeretek így blogolni, de néha kényelmesebb, no.

Amióta bemutatták szerettem volna látni az A másik én című filmet. Érdekelt a tartalma, vagyis annak egy aspektusa, jelesül a pszichológiai háttér. És azt kell mondjam, bármennyire is szidták ezt a mozit a morális tanulsága miatt, engem jócskán elgondolkodtatott. Mert tényleg, joga van -e bárkinek is önbíráskodással revansot venni a szerette elveszítésért, ráadásul oly' módon, hogy a csúcsponthoz, azaz a valódi bűnös megbüntetéséhez vezető úton az igazságérzetét bántó helyzeteket fegyverrel oldja meg? Vagy tűrjön csendben, ücsörögve tönkretett életének romjain és várja, míg a rendőrség felgyöngyölíti az ügyét, már ha felgöngyölíti ...

Nem vagyok híve az önbíráskodásnak, de a mozit végignézve azon kaptam magam, hogy szurkolok Erica-nak. Pedig nem így neveltek, törvénytisztelő állampolgárként éldegélek, és mégis tudtam egy - mondjuk ki - bűnöző megmeneküléséért és nem utolsó sorban missziójának sikeréért szurkolni, noha egyértelmű volt, hogy ez a siker egy - vagy több - ember halálát jelenti.

Igenis jó film az A másik én. Pontosan azért, amit a Gyávák és hősök kapcsán írtam. Mert elgondolkodtat. Te mit tennél? Meddig mennél el? Szeretek ezen a mozin töprengeni, azt hiszem, remek viták indítója lehetne. Nekem pedig ezesetben csak ez számít, minden más "mozitani" tézis esetleges be nem tartása mellékes.