Nagy elszántsággal nekiültem és azt gondoltam, na majd én megírom a tutit az azonos című regény alapján készült legújabb időutazós filmről, Az időutazó feleségéről. De gyorsan rá kellett jönnöm, hogy nő létemre erről a filmről azt a bizonyos nagyon tutit nem fogom tudni megírni, ugyanis bárhonnan is kezdeném el kósoltgatni a filmet, rövid úton bevillana Eric Bana igéző tekintete és a sokra hivatott tuti írás egy szóban csúcsosodna ki:romantika.
Nyilván lehet, lehetne elemezgetni, hogy miért izgalamas egy olyan film, aminek a főhőse jelenből szökken múltba, majd onnan vissza a jelenbe, hogy aztán továbbállhasson a jövőbe. Sőt biztos érdekes lenne – nyilván a tuti jegyében – a közelmúlt időutazásokkal foglalkozó Sandra Bullock filmjeit is górcső alá venni (Ház a tónál, Megérzés), de hadd tekintsek el ettől, és hadd mondjak csak annyit, hogy noha kell egy kis idő, mire az ember tisztában lesz vele, hogy térben és időben éppen merre jár Henry (Bana), amint belerázódunk az idősíkok váltakozásába – és ez tényleg nem tart sokáig -, már csak egyetlen dolog lesz érdekes: a romantika.
Az időutazó felesége az a mozi, ami az én olvasatomban kimeríti ezt a terminust. Nem tudom, a fiúk, férfiak milyennek látnak egy ilyen alkotást, de én és a végtelen idő utazója olyan pillanatban találkoztunk, hogy a nagy tuti-megmondás helyett csak annyi okosság fér ki a billentyűzetemen, ha róla akarok beszélni, hogy el vagyok varázsolva.
Noshát, tuti nincs, viszont a 2009-es év nálam toplistás filmje van. Szerencsére már DVD-n is. Most mondjam azt, hogy .... alapmű? (sicc!)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése