Szerelem és egyéb katasztrófák

Fura borító, fura cím. És egy pokolian jó brit mozi. Ez a Szerelem és egyéb katasztrófák. 

Tény, csakis az tudja ezt a filmet a”pokolian jó” jelzővel illetni, aki szereti a brit filmeket. Aki szereti a néhol kicsit lassabb, néhol kicsit jobban a fantáziánkra építő történetvezetést. Aki nem bánja, hogy nincs sok látványelem, sok klisé, de van sok zseniális verbális poén és kitűnő, minden megnyilvánulásukban hiteles, kevésbé ismert brit szereplők. 

Mert ez a mozi nem hemzseg a nagy nevektől. Számomra a legnagyobb név Catherine Tate , aki noha csak félig-meddig főszereplő, legalább a főszereplőnek kijáró figyelmet vív ki magának alalkításával. S ott vannak a „kis nevek”, a fergetegesen jó karakterek, akiktől hiteles lesz ez a kicsit nehezen induló, de aztán látványosan magára találó film. 

Aki vonakodna megnézni, csakmert nem nagyon hallott róla, ne habozzon, vágjon bele. Csak két fontos kritérium van, aminek feleljen meg: ne legyen nagyon homofób és szeresse a brit mozikat. Ha pedig ne adj’ isten, még az amúgy nem szigetországi Álom luxuskivitelben-t is kedveli, na akkor aztán végképp meg kell néznie! Hogy azt nem ismeri? Majd fogja .... ezután a film után biztosan az lesz majd a követekező filmélménye.

Olyan film a Szerelem és egyéb katasztrófák, amiben Gwyneth Paltrow és Orlando Bloom nem átallottak csupán pár másodperces epizódszerepet eljátszani. Olyan film, ami különleges dramaturgiájával tán kissé megkeveri nézőjét, de idővel minden kitisztul, beindul a sztori s végül újra helyet követel majd magának a dvd-lejátszóban.

Nem a legjobb brit mozi, amit valaha láttam, de méltó a figyelemre. Nagyonis.