Ajánlásra néztem meg az Igen, akarom – ot, amit olyan nagy vehemenciával ajánlottak, hogy meg voltam győződve róla, valami nagyon – nagyszerű vígjátékot fogok látni,no meg persze magamat ismervén tudtam, a francia vígjátékokban nem nagyon szoktam csalódni. Nos, a „nem csalódás” megvolt ezzel a mozival kapcsolatban is. De a vehemenciát már kevésbé sikerült értelmeznem, miután magam is láttam ezt az alig másfél órás, habkönnyű filmet.
Az alapötlet nagyon jó, de pont amennyire jó, annyira kidolgozatlan. Az egyes jelenetek szinte összekötés nélkül követik egymást, folyamatosan azt az érzést hagyva bennünk, hogy valamilyen megfontolásból a film jelentős részét egyszerűen a vágóasztalon felejtették. Pedig ami maradt, az valóban kedves, bájos és nagyon francia.
Sajnos, a történet természetéből adódóan szinte a legelejétől evidens a végkifejlet, de köszönhetően az egy-egy jelenetbe belesűrített mosolyogtató megnyilvánulásoknak,még így sem bánjuk, hogy a film végén semmilyen meglepetés nem fog érni bennünket.
Az Igen, akarom tipikusan az a francia mozi, amit Amerika pár év múlva felfedez magának, tökélyre fejleszti a most még erősen hiányos történetet, felturbózza aktuális toplista vezető dalokkal valamint az álomgyár kedvenc vígjáték-színészeivel és kasszasikert csinál belőle. Azt hiszem, erre ennek a mozinak minden esélye megvan, mert van benne fantázia.
Addig pedig marad nekünk ez a másfél órás francia fércmunka, sokkal nagyobb alaposságért kiáltó alapötlettel.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése