Az első meglepetés akkor ért, mikor szembesültem vele, hogy ennek a filmnek is Rob Reiner a rendezője. No, nem mintha meglepő lenne a tény önmagában, csakhát milyenek a véletlenek, legutóbb is Rob Reiner filmet néztem, a Szerelem a Fehér Házban-t. A második rácsodálkozás a szinkronhangoknál következett. Úgy tűnik, a 80-as évek végén minden nagyobb kaliberű rom-kom főszereplőnőjét Tóth Enikő szinkronizálta. Legutóbb a már említett, a Szerelem a Fehér Házban Sydney-jeként volt hozz szerencsém, éshát ki ne emlékezne a szintén a 80-as évek egyik nagy, ha nem a legnagyobb sikerű romantikus filmjére, a Micsoda nő-re,amiben Julia Roberts-nek kölcsönözte a hangját. Ezúttal Meg Ryan magyar hangjaként szólalt meg, meglehetősen nem odaillő módon. Viszont –és ez az egyetlen dolog, amiért én egy Billy Crystal filmet meg tudtam nézni – Rudolf Péter fergetegesen jól szinkronizálta a férfi főszereplő Harry-t /Crystal/.
Nagyjából el is mondtam mindent, ami tetszett. Esetleg még a fényképezés, na jó.... mondjuk, hogy nem voltak rosszak a Central Park-ban készült felvételek. De aztán tényleg : ennyi.
Számomra lerágott csont a téma- lehet-e férfi és nő között barátság, és bevallom őszintén a többniyre párbeszédekre alapuló „beszélgetős” filmekért sem vagyok nagyon oda, márpedig nekem ebben a filmben túl sok volt a két főszereplő közti párbeszéd, túl erős volt a főszál és gyengusz a pár mellékszál.
Elfogadom, hogy ez egy nagyszerű film – másnak. De nekem rettentően unalmas, semmitmondó és kiszámítható volt, alig vártam, hogy vége legyen. Kemény ítélet, de tényleg így érzem.
Nos rendben, lefutottam a kötelező kört, pótoltam egy hiányosságot, megnéztem a nyolcvanas évek végének egyik klasszikusát. Az „emlékét” pedig igyekszem mihamarább az „irattárába” dobni ....
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése