Amikor hosszú idő után végre beszereztem az A párizsi diáklány című filmet, azt gondoltam, valami csodálatos kincsnek lettem a birtokosa. Valahogy olyan élményekre emlékeztem a fim kapcsán, amik legalább annyira hatalmasak voltak, mint a Házibuli két része kapcsán szerzett élmények.
Ráaádsul ezt a filmet egyébkéntis a Házibuli harmadik részeként tartotta számon a nagyérdemű - tán máig is -, holott különálló mozival van dolgunk, mégha az alkotógárda (rendező, forgatókyönvíró, zeneszerző, főszereplő) ugyanaz is, és mégha néhény a La Boumban bevált "elem" át is került a párizsi tanárnőről szóló történetbe. (telefonálások, a hosszabbító, az írósaztal, a szobabelső). Igen, kétségkívül olyan ez a film, mintha elképzelték volna, mi történhetett Vic Berettonnal 10 évvel később. Csak van itt egy kisnagy bibi. Míg a Házibuli mindkét részében Sophie Marceau mellett nagyszerű fő- és mellékszereplők játszottak, addig ezt a filmet szinte egymaga kellene, hogy sikerre vigye, ami egy ennyire szimpla történettel és két ekkora "előddel" nem sikerülhet.
Önmagában kellemes filmecske - a kicsinyítőképző nem véletlen! -, de ha viszonyítgatásokba kezdünk - és higgyük el, fogunk...-, akkor felejtős. Talán ma, talán 22 évvel a Házibuli után érdekes lenne minél több eredeti szereplővel egy La Boum 3, avagy mi lett Vic Berettonból? Igen, egy ilyen mozira tényleg kiváncsi lennék. És akkor végépp felejteném a diáklány-tanárnőt.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése