A filmtörténet egyik legmeghatóbb jelenete: Dolly Levi (Streisand) áll a Harmonia Gardens lépcsőjén, a szórakozóhely alakalmazottai néma csendben néznek fel imádott törzsvendégükre, aki hosszú idő után először teszi tiszteletét náluk. Aztán a kamera ismét Dollyt mutatja, és megszólal a jólismert dal első taktusa. Csodás jelenet.
Régen megannyiszor láttam a Hello Dollyt, emlékezetembe égett a zseniális mondat: "Horace Vandergelder, maga menjen a maga útján, én is megyek a magáén." Imádom minden percét, a szinkronját, mindent. Tán vagy 10 éve nem láttam, és most hatalmas élmény volt dvd-n, az eredeti szinkronnal megnézni. Mit mondjak még? Alapfilm, még azoknak is, akik a zenés filmeket kevésbé kedvelik.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése