Most jutott időm arra, hogy pár gondolatot írjak az Ellenséges vágyakról, most, három héttel azután, hogy láttam. Gondoltam, ennyi idő alatt majdcsak ülepszik az élmény és sokkal magvasabb gondolataim lesznek. De nem így lett. Egészen röviden, címszavakban annyi jut most eszembe a korábban várva-várt moziról, hogy értelmetlenül hosszú, viszont ennek köszönhetően minden egyes jelenete az utolsó levegővételig átgondolt és kidolgozott. Aztán megvillan még bennem egy olyan gondolatfoszlány is, hogy Ang Lee-től megszokott módon a képi világ ismétcsak festői, már-már művi, köszönhetően az operatőri hivatás határait feszegető – s érzéseim szerint olykor-olykor – át is lépő – tájképeknek.
Nagyjából ez minden, ami megmaradt három hét elteltével, noha ennek dacára kellemes moziélményként gondolok vissza az Ellenséges vágyakra, de nem olyan értelemben, hogy vágynék arra, hogy mihamarabb újranézzem.
Erős közepeske.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése