Paolo Coelho a mozivásznon. Érdekes és számomra ellentmondásos. Amikor először olvastam Coelho-t, éppen a Veronika meg akar halni című könyvét, ami akkor mégcsak angolul volt elérhető , a brazil író művei hazánkban még nagyon szűk réteg – hadd fogalmazzak így – kiváltáságnak számítottak, jószerivel csak az ezotéria iránt érdeklődők forgatták a regényeit, már amelyikhez akkor már magyarul hozzá lehetett férni., hisz valóságos csoda volt, ha a boltok polcaira került egy új Coelho mű. Sokan talán éppen ezért divatból kezdték el forgatni a Veronikát, az Alkimistát vagy a Tizenegy percet. Mert akkoriban sikk volt a Mestert olvasni. Azóta rengeteg regénye elérhető már idehaza, talán már a sokadik kiadásnál tart mindegyik, és talán a nagy divathullám elvonultával ismét inkább olyanok keresik ezeket a könyveket, akik valóban kellő nyitottsággal rendelkeznek és akikben van némi, akár öntudatlan, hajlandóság arra, hogy az olvasottak hatására másként lássák önmagukat.
Éppen emiatt a misztikusság miatt tartom ellentmondásosnak, hogy a „titok”, amit lapokat forgatva, nyugalomban, kettesben az íróval lehet(ett) csak igazán felfedezni, most popcorn ropogásától hangos mozitermekbe kerül, ahol két köhintés között könnyen elveszhet a valós érték, a valódi mondanivaló. Ugyanakkor értem a szándékot, a célkitűzést, hogy minél több embert próbáljon megérinteni a regényt hűen követő történet és legyen, legalább legyen esély arra, hogy néhányakhoz eljusson az üzenet, arról,hogy az élet minden egyes pillanata egy csoda.
Nyilván nem is vált jegyet olyasvalaki erre a filmre, aki ne olvasta volt a szerző valamelyik művét, vagy éppenséggel ne tartozna a „nyitottak” közé. Mégis ... Én, a nagy mozis is azt mondom, Coelho-t olvasni kell és nem látni.
Veronika története, a lányé, aki minden problémától mentes élete ellenére öngyilkosságot követ el, de túléli azt, ám a szíve olyan mértékben károsodik, hogy csak néhány napja van hátra már, s ezalatt a néhány, gyógykezeléssel töltött nap alatt fedezi fel az önfeledt, boldog élet mibenlétét, olyan történet, ami nem fogja senki életét egyik percről a másikra gyökerestől felforgatni. Ha azonban eléggé nyitottan fogadjuk a gondolatait, idővel – nálam ehhez évek kellettek -, megértjük mindazt, amit meg kell értenünk és valóban képesek leszünk meglátni minden egyes nap minden egyes percében az élet szépségét. De ehhez önmagában Coelho nagyon kevés ....
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése