Napsütötte Toszkána

„A sajnálkozás csak időpocsékolás. Siránkozás a múlton, ami megnyomorítja a jelent.”

Frances  Meyers, amerikai írónő 1996-ban megjelent, világszerte nők millióinak lelkét megmelengető és ugyanazen hölgyeket önmaguk megtalálásában kézenfogva vezető bestselleréből 2003-ban készített filmet Audrey Wells rendezőnő és forgatókönyvíró.

Akik olvasták a könyvet, azt mondják, a filmadaptáció a közelébe sem érhet. Én viszont azt mondom, nem akarom olvasni a regényt azután, hogy számtalanszor láttam a  Diane Lane főszereplésével készült mozit. Én ugyanis nem elképzelni akarom a sárgálló napraforgókat ás a vörös pipacsmezőket, én inkább felidézni akarom őket a szemet gyönyörködtető filmkockákon, ahogy a kanyargós toszkánai utak mentén a lapos tetejű házakat körbeölelve lengedeznek a szélben. Én azok közé tartozom, akik nem a fantáziájukkal akarják látni a híres olasz zászlóhajítókat és Olaszország talán legszebb tengerpartját, Positano környékét , hanem a szemükkel. Egyszóval, elhiszem, hogy nagyszerű a vaskos regény, de azt azonban tudom, hogy a belőle készült és attól sokban eltérő - mozi szintúgy nem okoz majd csalódást a magamfajta naiv idealistáknak. Már megszámolni sem tudom, hányszor fordult meg a dvd a lejátszóban, de a mai napig ugyanolyan komoly lélek-jószerként kapom elő a szomorúbb, szürkébb napokon.  Garantáltan hat, mellékhatások nélkül.

Sokszínű, harsány, életvidám. Ilyen azélet – hogy az eredeti regény címét megidézzem- a toszkánai Nap alatt. De ha jobban belegondolunk, ez az egész sokkal több, mint pár színes virág és egy csodás országrész. Ez itt a lecke ahhoz, hogy merjünk merni és lépni egy nagyot az ismeretlenbe, legyen az olivabogyó illatú varázslat vagy egyszerűen csak más, mint ami eddig körülvett minket. 

Maradok tisztelettel:a naiv idealista, aki nagyon szereti a Napsütötte Toszkánát.