Az igényes európai filmek kedvelőjeként tán nem meglepő, ha azt mondom, a hazai mozik meglehetősen mostohán bánnak a spanyol filmalkotásokkal, éppen ezért különösen nagy öröm a magamfajtának, hogy augusztus 19-étől a CornerFilm forgalmazásában a mozikba kerül a tavalyi év egyik legsikeresebb spanyol mozija, az Élek és szeretek /Yo, también/, melynek mindkét főszereplője, Lola Dueñas /Volver, Melegkonyha/ és Pablo Pineda kimagasló alakításáért díjat nyert a San Sebastian-i Filmfesztiválon.
A két író-rendező, Antonio Naharro és Álvaro Pastor nehéz feladatra vállalkozott, amikor úgy döntöttek, egy Down-kóros színész főszereplésével - aki egyeltalán nem mellesleg Európa eddig egyetlen Down-szindrómás betege, aki diplomát szerzett- forgatnak közönségfilmet, hovatovább egy nagyon víg játékot. Hiszen akár a már említett betegség, akár más egyéb fogyatékosság középpontba állítása egy egészestés moziban magában rejtheti annak a veszélyét, hogy a könnyed kikapcsolódásra vágyó mozinézők a magukkal hozott vélt vagy valós előítéleteik miatt nem tudják kellően élvezni a filmet. Ugyanakkor mindezt cáfolni látszik az Esőember, vagy a Forrest Gump –illetve megannyi hasonló témájú-film viharos közönségsikere. Amiben azonban az Élek és szeretek ezekől a filmektől jelentősen különbözik, az az,hogy míg Dustin Hoffmann és Tom Hanks „csak” eljátszották a karaktereket, addig Pablo Pineda – és több más szereplő is – ahogy már említettem, valóban Down-kórosak. Talán éppen ez a tény az, ami miatt az Élek és szereteket nézve másodlagossá szelídülhetnek az előítéletek és messze föléjük kerülhet a mozi valós értéke, a szív mélyéről a vászonra kiáltott életszeretet,vagy ha úgy tetszik, a spanyolos temperamentummal az átlagostól eltérő társainktól torkuk szakadtából felénk üvöltött szavak: vegyétek már észre, hogy mi is itt vagyunk és mi is tudunk úgy szeretni, mint ti!
A 34 éves Daniel /Pablo Pineda/ frissdiplomásként egy segélyszervezetnél vállal munkát, ahol első látásra beleszeret a zűrös lelkivilágú és magánéletű Laurába /Lola Dueñas/, aki nem ellenzi Daniel közeledését, ám a kettejük közt kialakuló kapcsolatot környezetük egyeltalán nem nézi jószemmel.
Az Élek és szeretek talán legnagyobb erénye, hogy mer és végtelen természetességgel tud őszintén beszélni egy betegségről, ugyanakkor ahelyett, hogy mindezzel szánalmat ébresztene a nézőkben, észrevétlenül elfogadást generál bennük. Mindeközben pedig óvatosan egyensúlyoz a kőkemény realitás és a „fiú szeret lányt” filmek örök csapdájaként előbukkanó gicss között. Ha valamiért feddni kell a két írót, az éppen ennek az egyensúlynak az olykor a szentimentalizmus irányába való elbillenése, ami nélkül tán hitelesebb tudott volna maradni a történet.
Az Élek és szeretek igazi filmcsemege az igényesen szórakoztató filmek kedvelőinek, és egy hatalmas nagy boldogságigenlés, amiből tanulni nemhogy illik, de egyenesen kell!
