Olykor bölcs dolog nem várni semmit egy filmtől és nem tájékozódni előtte semmiről, ami vele kapcsolatos. Ezt a tézist látszik igazolni a Keira Knightley főszereplésével készült A hercegnő című kosztümös-romantikus mozi is.A brit színésznő a könyvadaptációk után – Büszkeség és balítélet, Vágy és vezeklés – egy életrajzi filmben kapott lehetőséget bizonyítani, hogy a vélt vagy valós táplálkozási problémák és a gyakori kritikák ellenére is megállja a helyét fűzőbe csavarva, hatalmas konttyal a fején, egy 18. századi angol arisztokrata asszonyt megformázva.
Az 1757-ben született Georgiana Spencer – asszonynevén Georgiana Cavendish - valóban filmvászonra kívánkozó, fordulatos élettörténetéből készült mozi főszereplőjeként Miss Knightley-nek sikerült az, ami – véleményem szerint – a már említett két filmben nem: megmutatta, hogy igenis tud ő, ha akar. Hálás szerep is jutott neki, lássuk be, hiszen egy olyan asszonyt kellett eljátszania, akinek az élete valóban kész regény volt, egy választási kényszerekkel terhelt komoly harc az anyaszerep, a feleségszerep és a szerelem között vívódva, mindezt úgy, hogy közben szenvedélyes szerencsejátékosként és divatikonként – ha szabad ezt a szót használni egy 18. századi úrhölggyel kapcoslatban - tekintett rá a századvég angol arisztokráciája.
Georgiana Spencer olyan korban élt, amikor a leánygyermek nem számított áldásnak a háznál, s amikor ennek a leánynak annyi jutott osztályrészül, hogy csinos fiatallá serdülve a rangjához méltóan és a családi érdekek kívánalmai szerint megházasodjon, s a neki „rendelt” urat mihamarabb fiúgyermekkel ajándékozza meg. Mindeközben pedig legyen végtelenül lojális, hallgatag és alázatos, valamint viseljen el szó nélkül mindent, amit csak magas rangú ura tenni óhajt vele vagy nélküle.
A többek közt Anders Thomas Jensen által írt forgatókönyv minden tekintetben megfelel a ma igényeinek, miközben nagyon hűen követi Georgiana, azaz G. életének minden fontos állomását. Éppen ezért, aki valóban élvezni szeretné ezt a fordulatokkal jócskán felvérzetett mozit, az ne olvassa el előre Devonshire Hercegnőjének élettörténetét, hisz’ az életrajz gyakorlatilag ezesetben egy hatalmas spolier, még akkoris, ha a már említett huszonegyedik századira igazítás keretében olyan történelmi hitelességükben megkérdőjelezhető elemek is került a filmbe, mint például egy nő szeret nőt- jelenet.
Egy nem hétköznapi asszony portréjának remek filmre vitele A hercegnő, ami ha a nagynevű elődökkel – Elizabeth – nem is veheti fel a versenyt, előkelő helyet foglal el azon filmek között, amik a brit nemesség szereplőinek életét dolgozzák fel. S tudván, hogy hány és hány különös sorsú arisztokrata koptatta a főúri rezidenciák lépcsőt a ködös Albionban az évszázadok során, biztosak lehetünk benne, hogy G. története nem az utolsó a sorban...
Július közepe, 15 fok, kopog az eső az ablakon. Mozizzunk. Valamit. Hoppsz, In Bruges. Ja, igen, ezt már meg akartam nézni korábban. Jó, lássuk. De miről szól? Ki tudja, na mindegy, nézzük meg.
Így kezdődött.
Azt hiszem, sokan kezdenék azzal, hogy mi a fene ez a cím és ha már kibetűzték volna nekik, akkor folytatnák azzal, hogy ’és az hol van?’. Kezdjük tehát azzal, hogy Bruges egy város Belgiumban. Egy középkori hanulatot árasztó, nyugodt, túristalátványosság. Nem, nem útifilm az In Bruges, de ez már a rettenet bénára sikerült magyar címéből is evidensnek tűnhet. Ellenben, nem tudom, milyen film. Akciós-drámás-humoros-kultuszos. És nem mellesleg jó. Méghozzá nagyon jó.
A történet szerint Ray és Kevin, a két bérgyilkos főnöküktől, Harry-től azt az utasítást kapja, hogy húzzák meg magukat Bruges-ben mindaddig, amíg ő nem telefonál. Többszörösen is bűntetés ez a fiatalabb Ray-nek, aki borzalmasan unalmasnak találja a várost, míg az idősebb Kevin ámulva látogatja a nevezetességeket. A várt telefon aztán egyszercsak megérkezik és innentől minden megváltozik...
A java csak eztán következik,de távol álljon tőlem, hogy bármilyen spoilert is mondjak. De az bizos, hogy kihagyhatatlan filmről van szó.
Az In Bruges az ellentétek filmje. Szemben áll egymással a fiatal, nyughatatlan Ray és az idősebb, bölcsebb Kevin. Szemben áll egymással két bérgyilkos sötét múltja és a belga városka békés, nyugalmat sugárzó atmoszférája. És nem utolsó sorban szemben áll önmagával,a saját lelkivilágával két bűnöző, akikről végül kiderül, más a felszín és más az, ami mélyen alatta rejtőzik.
Számomra hibátlan történet, hibátlanul kivitelezve. Tökéletesen illeszkedő zenei világgal és minden tiszteletet kiérdemlő színészi játékkal a három főszereplőtől. Valaki azt mondta, Colin Farrell élete legjobbját nyújta a filmben. Nos, nem sok moziját láttam, de az biztos, hogy a helyét kereső, s közben a végletekig önmarcangoló gyilkos karakterét tökéletesen alkotta meg és játszotta el. Amennyire pedig nagyszerűen gonosz Ralph Fiennes, azt egyszerűen jó nézni. Még akkoris, ha nincs is a filmvásznon,és csak a hangjával aljas.
Bruges a tisztaság, a romlatlanség, a jó a gonosz világban, Martin McDonagh első egész estés mozifilmjében. A kisváros, ahol Ray – Farrell – annyira nem akar maradni, s ami végül segít neki utat találni a rosszból a jó felé.
Nem tudom, milyen film az In Bruges – szándékosan nem hívom a magyar címén, mint ahogy azt sem ajánlom, hogy ne eredeti nyelven nézzétek meg , ugyanis Farrell ír akcentusát és Fiennes lelketlenül gonosz hanghordozását még a profi szinkronszínészek is, gyanítom, csak erőtlen próbálkozásként kezelhető módon tudják visszaadni -, de nem is kell, hogy kategória-dobozkába tuszkoljuk.
Egyet tudok, alapmű, már a mozibemutató után kultfilmként emlegetik, és talán a 2008-as év legjobb filmzenéje szól benne, még az általam olyannyira imádott – és ezért Amerikából megrendelt-Dedication zenéjét is magasan veri.
Ötből hatcsillagos film.
Részlet a filmzenéből:
