A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Simon Pegg. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Simon Pegg. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. november 18., kedd

How to lose friends & alienate people


Van énnékem egy apró defektusom, jelesül pedig, hogy ha egy film stáblistáján jelen van Simon Pegg neve, akkor vad belső késztetést érzek a adott film megtekintésére. Így került a látókörömbe a How to lose friends and alienate people című mozi, aminek a nem kevéssé hatásvadász címe – mivelhogy nagyon hajaz más, How to-val kezdődő sikermozi(k) címére – nagyjából annyit tesz magyarul, hogy Hogyan veszítsük el a barátainkat és üldözzük el magunk mellől az embereket. 

Nem ismertem a sztorit, nem ismertem Pegg-en kívül más szereplőt, gyakorlatilag semmit nem tudtam a filmről, mikor nekiültem. Nagyjából fél óra után hozzávetőlegesen ott tartottam gondolatban, hogy A; Pegg éppen olyan lúzer, mint a Run Fat Boy Run /Fuss, Dagi, Fuss/ című filmben, B; hogy ez a mozi is éppen annyira brit alapokra épülő amcsi gagyi, mint az. Csakhogy ahogy a történet előrehaladt, kezdtem magamban felmenti az alkotókat a fűbenjáró bűn alól, hogy már megint egy kapitáis idétlenséget tuszkoltak az orrom alá. Ugyanis, láss csodát, elkezdtem nevetni a poénokon, - teszem hozzá, mert elkezdtek lenni poénok – sőt, nemhogy nevettem, harsányan röhögtem. Már nem zavart az örök vesztes Pegg és azon is túl tudtam lendülni, hogy nem éppen felsőosztálybeli gegeken röhögök. Elkezdtem szeretni az egészet, úgy, ahogy van. Lehet, hogy pontosan az történt, mint a Mamma Mia! esetében, vagyishogy jó időben és jó helyen láttam. Nem tudom. És nem is kell tudnom. Lényeg, megszerettem a filmet és megszerettem a képességét arra, hogy kikapcsoljon és hogy könnyfakasztaón nevettessen. A végére pedig még az is kiderült, hogy elgondolkodtatni sem rest a mozi, bár azért mindezt csak a maga „lájtos” módján teszi. 

Egy szó, mint száz, megemeltem a képzeletbeli kalapomat Simon Pegg előtt – már megint – és Kirsten Dunst előtt. S közben egy könnyed mozdulattal, csak úgy, kalapommal a kezemben megköszöntem nekik, hogy elszórakoztattak egy estén át. S aztán jött a csattanó!

Ugyanis másnap az imdb-n böngészve a filmmel kapcsolatos érdekességek után szembesülnöm kellett vele, hogy a dicséret nem is őket, hanem egy bizonyos Toby Young-ot illet, akinek az igaz történeten alapuló bestseller-e alapján készült a mozi. Sebtében meg is néztem magamnak a youtube-on Mr.Young-ot, majd a Wikipedia-n vadásztam némi háttéranyagot – így világossá vált a cím eredete is - , s most ott tartok, hogy végkövetkeztetéséként azt kell levonnom,hogy láttam egy diszkrét döcögéssel induló „nagyon ott van” mozit, és alig várom, hogy a frissen szerzett információk birtokában, kicsit más szemmel újra megnézhessem, közben pedig azt sziszegem a fogaim között, hogy :Well done, Toby and Simon.

Ime tehát egy újabb polclakó-jelölt és egy újabb mű a Pegg filmográfiában, aminek a címét a „jók” felirat alá firkantom a képzeletbeli táblámon. 

Well done indeed, Simon!

2008. február 27., szerda

Run Fatboy Run


'I'm not fat. I'm not fit.'

Azt kell mondjam, kötelező volt megnéznem ezt a vígjátékot. Brit, ez ugyebár egy, amiért alap, és Simon Pegg az abszolut főszereplő, ez kettő. Hogy aztán mégsem vagyok maximálisan elégedett vele, az már persze más kérdés.

Pegg egy tökéletes lúzert alakít a filmben, aki egy női ruha üzlet biztosnági őre, albérletben él és éppen öt éve az oltáenál hagyta el terhes feleségét. Azonban öt év után - ki tudja, milyen indíttatásból - beléhasít a felismerés, hogy mekkora hülye volt, és elhatározza, ha törik, ha szakad, visszaszerzi gyermeke anyját, Libby-t. Csakhogy akad egy (nem) kis gond, Libby éppen foglalt, aktuális párja, Whit pedig mindenben Dennis ellentéte, okos, intelligens, jó állása van, gazdag, sportos, amit bizonyítandó éppen arra edz, hogy - nem előszőr - lefussa a London Maratont. Ígyhát szegény Dennis-nek nincs más választása, apró pocak ide, apró pocak oda, három hét alatt a tökéletes puhányból mataroni futóvá kell átképeznie magát, hogy bebizonyítsa Libby-nek, ezúttal lesz valami az életében, amit végigcsinál, s persze, hogy megmutassa Whit-nek, hogy Dennis Doyle-t nem lehet csak úgy leírni....





David Schwimmer rendezése ( A Jóbarátok Ross-a) nem tudott elszakadni a rendező "amerikaiságától", viszont jócskán kapott a brit humorból is. Afféle jópofa keverék, rengeteg idétlen képi- és éppen annyi nagyon jó verbális poénnal. Külön örömömre szolgál, hogy egy rövidke szerepben feltűnik David Walliams is, aki pontosan azt az "idegesítő vásárló" karaktert hozza, amit az imádott Little Britain-emben is. Persze, van még a filmben egy nagy adag London, pár különleges barát, és egy az apját rajongásig imádó kissrác. Úgy nagyvonalakban ennyi.




Egy igazi brit vígjáték, némi amerikai giccsel, amiért nagyon kár. Ha nem Simon Pegg lenne a főszereplő, soha többet nem akarnám megnézni. Így azonban bőven jogosult egy második esélyre. Nagyon messze van a Hot Fuzz-tól, eleinte fura is volt, talán Pegg miatt azt kerestem benne, de nem rossz. Egy átlagos, kellemes kikapcsolódást nyújtó vígjáték. Hozzám hasonló anglománoknak kötelező!



2008. január 27., vasárnap

Hot Fuzz - Vaskabátok - A jelszó: Hattyú!




Azt hiszem, sokan ha azt hallják, krimi / akciófilm -paródia, rossz szájízzel a Csupasz pisztoly sorozat filmjeire gondolnak. No, azt tessék gyorsan elfelejteni! Ahogy minden más , korábban paródia célzattal megszületett "alkotást" is, úgy, mint Horrorra akadva, vagy a szörnyűséges Bazi Nagy Film. Mert ez más. És sokkal jobb. Ha csak annyit mondok, az imdb 250-es toplistáján jelenleg a 217-ik, 8.1 -es összesítéssel, már az sokat mond.




Ahhoz, hogy valaki szeretni tudja ezt a filmet, ahhoz két dolog kell feltétlenül, humorérzék és némi angol humor - érzék. Mert ez egy vérbeli angol vígjáték ...khm .. akciófilm. :) Éppen ezért sok poén csak angol jön át, erről meg vagyok győződve, noha nem láttam soha magyarul. Az alkotók ugyanis nem csak a képi humorban voltak erősek, de a verbális poénok terén is maradandót alkottak, de fordító legyen a talpán, aki úgy tudja visszaadni a képi - és verbális poénok összehangját, hogy azt pont úgy tudjuk értelmezni, mintha eredetiben néznénk a filmet.





Túlságosan elfogult vagyok, hogy bármilyen negatív észrevétellel illessem ezt a mozit.A már említeteken túl inkább tovább dícsérem. Zseniális a vágás és az operatőri munka, elképesztően profi a hangkeverés valamint a zene is, és, a legfontosabb, tökéletesek a színészek! Simon Pegg úgy tökéletes, ahogy van, el tudom képzelni, hányszor kellett egy-egy adott jelenetet felvenni, amíg képes volt ilyen komolyan és olykor komoran előadni magát. Nick Forst-tal kiegészülve pedig csak még jobb a rendőrpáros.

Feltűnik a filmben pár "nagyon szeretem" brit színész, az egyik főszereplő Jim Broadbent (Bridget Jones naplója - Bridget apukája, Moulin Rouge - Ziedler ), de van két számomra kedves epizódszereplő is, Bill Nighy ( Love Actually - Billy Mack ) és Martin Freeman ( Office, Confetti, Love Actually- Just Jack).

Itt egyszerűen minden együtt van és tökéletesen van együtt. Akció, krimi, humor és - ki hinné - még némi romantika is, persze, csak pont úgy, ahogy egy efféle filmben kell.... :)
A lelkesedés természetesen a film britségének is szól, hisz köztudott az elfogultságom. :)


Ha tudtok oylan beszólásokon nevetni, hogy " Jó napot, eltűt egy hattyú! - Jó napot! Hogy nézett ki? " vagy egy olyanon, mint " Milyen boruk van? - Vörös és ..... fehér. - Akkor adjon egy pint lager-t.", akkor azonnal tessék megnézni. Ellenkező esetben csak nemsokára. :)

Remekmű!!!!!!!