Run Fatboy Run

'I'm not fat. I'm not fit.'

Azt kell mondjam, kötelező volt megnéznem ezt a vígjátékot. Brit, ez ugyebár egy, amiért alap, és Simon Pegg az abszolut főszereplő, ez kettő. Hogy aztán mégsem vagyok maximálisan elégedett vele, az már persze más kérdés.

Pegg egy tökéletes lúzert alakít a filmben, aki egy női ruha üzlet biztosnági őre, albérletben él és éppen öt éve az oltáenál hagyta el terhes feleségét. Azonban öt év után - ki tudja, milyen indíttatásból - beléhasít a felismerés, hogy mekkora hülye volt, és elhatározza, ha törik, ha szakad, visszaszerzi gyermeke anyját, Libby-t. Csakhogy akad egy (nem) kis gond, Libby éppen foglalt, aktuális párja, Whit pedig mindenben Dennis ellentéte, okos, intelligens, jó állása van, gazdag, sportos, amit bizonyítandó éppen arra edz, hogy - nem előszőr - lefussa a London Maratont. Ígyhát szegény Dennis-nek nincs más választása, apró pocak ide, apró pocak oda, három hét alatt a tökéletes puhányból mataroni futóvá kell átképeznie magát, hogy bebizonyítsa Libby-nek, ezúttal lesz valami az életében, amit végigcsinál, s persze, hogy megmutassa Whit-nek, hogy Dennis Doyle-t nem lehet csak úgy leírni....

David Schwimmer rendezése ( A Jóbarátok Ross-a) nem tudott elszakadni a rendező "amerikaiságától", viszont jócskán kapott a brit humorból is. Afféle jópofa keverék, rengeteg idétlen képi- és éppen annyi nagyon jó verbális poénnal. Külön örömömre szolgál, hogy egy rövidke szerepben feltűnik David Walliams is, aki pontosan azt az "idegesítő vásárló" karaktert hozza, amit az imádott Little Britain-emben is. Persze, van még a filmben egy nagy adag London, pár különleges barát, és egy az apját rajongásig imádó kissrác. Úgy nagyvonalakban ennyi.

Egy igazi brit vígjáték, némi amerikai giccsel, amiért nagyon kár. Ha nem Simon Pegg lenne a főszereplő, soha többet nem akarnám megnézni. Így azonban bőven jogosult egy második esélyre. Nagyon messze van a Hot Fuzz-tól, eleinte fura is volt, talán Pegg miatt azt kerestem benne, de nem rossz. Egy átlagos, kellemes kikapcsolódást nyújtó vígjáték. Hozzám hasonló anglománoknak kötelező!

Bűnös viszonyok

Még egy utolsó, korábban írt film-szösszenetet idemásolok, azt hiszem, ma nagyon eredményes voltam. :) A film a Bűnös viszonyok, eredeti címe Breaking and Entering. Az idei magyarországi filmbemutatók között a Top 10-ben van. ( Na, azt még beillesztem....) De előbb a Bűnös viszonyok s az írás végén egy kép a londoni King's Cross - ról, ahol a film játszódik.



Kicsit meglep, hogy imdb-n némileg mellőzöttnek tűnik ez a film, nem azért, mert „csak” 6.5 csillagot/pontot kapott, hanem mert rengeteg adat hiányzik a film adatlapjáról. ( hogy mást ne említsek, például a a filmzenével kapcsolatos adatok vagy az apró tévedések listája).

Azt gondolom, hogy ez a film sokkal több figyelmet érdemel. Egyrészt a története miatt – ami itt a leírásban némileg szegényesre és messze nem érdelkődést felkeltőre sikerült - , másrészt a szereplői miatt, harmadrészt a rendezés miatt és akkor a zenéjét még nem is említettem.

Az itteni leírásnál sokkal,de sokkal több ez a film. Közel két órán át leköti a nézőjét, én személyszerint egyszer sem néztem, hogy vajon mennyi idő lehet még hátra. (talán-spolier....) Nem néztem, mert lekötött a gazdag, ám korántsem boldog építész a menekült fiúval és az édesanyjával való kapcsolata, lekötött, hogy hova vezet, merre tart az ismeretségük és mindezt hogyan éli meg egy másik család, az építész családja. (talán-spolier vége....)

Lekötött a szereplőgárda, Judd Law számomra nagyon érett volt ebben a filmben, bár nem vagyok egy nagy – sőt semmilyen – színikritikus, tetszett Juliette Binoche visszafogott játéka és csakhogy ne hazudtoljam meg önmagam, tetszettek , megintcsak tetszettek a kisebb karaktereket játszó brit színészek –többekközt Martin Freeman /Igazából szerelem, Konfetti, A Hivatal/.

Lekötött a rendezés, mert mindig történt valami, nem volt üresjárat a filmben és az a valami, ami mindig történt, soha nem volt – legalábbis számomra – előre kiszámítható. Még a film végefelé is meg tudott lepni a történetvezetés.

Mindenképpen ki kell emelnem a zenét, ami nagyon óvatosan, nagyon finoman kíséri végig a törénetet, tökéletesen belesimul abba és mégis önálló életet él. Gabriel Yared zenéjét legutóbb az Angyalok városában szerettem ennyire.

S persze akkor még ott van London, néha a kevésbé szép, néha pedig a nagyon szép oldalával.

Mindenkinek ajánlom ezt a filmet, aki szeretne egy tartalmas, érzésekkel, érzelmekkel teli, azoktól mégsem túlcsorduló filmet látni, figyelmet lekötő történettel, a szerepüket jól játszó színészekkel, Londonnal , ezúttal – számomra – az eredetinél sokkal kifejezőbb magyar címmel és nem győzőm eleget hangsúlyozni, csodálatos zenével.