2010. május 16., vasárnap
Van barátod?
Elég csak Patrice Leconte vígjátékának "szlogenjét" elolvasni és rögtön pontosan fogjuk tudni az egész forgatókönyvet, hiszen ha valaki egy vígjátékban arra vállalkozik, hogy 10 nap alatt kerít magának egy legjobb barátot, akkor evidens, hogy ez így is lesz. Az azonban messze nem mindegy, hogyan jut el a történet az ígérettől a megvalósításig.
Nem lehet különöset írni erről a könnyed délutáni szórakozást ígérő - és azt maximálisan meg is adó - moziról, hiszen éppen olyan, mint sok más francia "habkönnyű". Nem a legmesszemenőbbekig logikus, néhol túlzóan meseszerű, de végül mégis kellemes érzésekkel toljuk félre a popcornos tálat a mozi végén és örülünk, hogy kicsit kikapcsolódhadtunk. Hiába a barátságot több oldalról is körbeszaglászó, komolyat is mondani akaró forgatókönyv, tény, hogy ez a film ahhoz kevés, hogy rögtön a telefon után nyúljunk, miután kivesszük a lemezt a lejátszóból és biztosítsuk szeretett barátainkat arról, hogy mennyire fontosak nekünk. De az biztos, hogy akik szívesen nézték a Best Hollywood által kiadott korábbi francia vígjátékokat - Topmodell a barátnőm, Drágaságom, Egyedül nem megy -, azok a Van barátod?-ban sem fognak csalódni.
2008. február 16., szombat
Rejtély

Besokkalva a sok vígjátékból tegnap este, bár fáradt voltam, muszáj volt komolyabb és értékesebb filmet néznem. Két jelölt volt, az M1-en a Mephisto vagy dvd-ről Rejtély.Elviekben a Mephisto nyert, de miután egy darabig néztem, rá kellett jönnöm, tisztább agy kell hozzá, vagy nem is tudom, lényeg a lényeg, lecseréltem a Rejtély-re. S aztán ma ezt írtam róla:
Michael Haneke 2001-ben már meglepte a közönséget egy szokatlan hangvételű filmmel, a Zongoratanárnővel, mellyel a rendező 2001-ben Cannes-ban a zsűri Nagydíját nyerte. Négy évvel később ugyanő kapta a legjobb rendező díját, ezúttal azonban a Rejtély című, szintén hétköznapinak egy cseppet sem mondható alkotásáért.
A Rejtély teljes valójában rejtély nézője számára. A történet főhőse, Georges Laurent (Daniel Auteuil) és felesége, Anne (Juliette Binoche) egy nap egy videokazettát kapnak, amire valaki felvette a család látszólag jelentéktelennek tűnő mindennapjait, mindezt a házukkal szemközti utcácskából, valahonnan. Az értetlenségből felócsudni sincs idejük, máris érkezik az újabb küldemény, ezúttal már egy rajzba csomagolva, s aztán az újabb, s megint egy ... Georges azonban kap némi segítséegt ahhoz, hogy rájöjjön, ki az az, akinek köze lehet a felvételekhez, s ezen segítség nyomában elindul kideríteni, mi is zajlik körülötte.
A hosszú, vágás nélküli percekkel, az aláfestő zene teljes hiányával és az így keletkező súlyos csenddel a rendező olyan mértékű feszültésget teremt a film első felében, hogy noha semmi olyasmit nem látunk a képen, végig feszülten várjuk, hogy valami hirtelen történjen, hogy oldódjon végre az a rettenetes feszültség. Egy percre nem tud az agyunk kikapcsolni, folyamatosan és nagyon erősen akarjuk tudni, mi a megoldás kulcsa, és néha már azon kapjuk magunkat, hogy minden apró részletet megpróbálunk észrevenni a képen, mert úgy érezzük, itt később még bármi fontos lehet. Apró adagokban kapjuk a segítséget, hogy közelebb jussunk a rejtély megoldásához, és folyamatosan várjuk a nagy csavart a történetben. S talán ez a baj. Az elvárások. Az első közel másfél órában olyan magasra teszi a rendező a mércét, annyira titkozatos az egész történetvezetés, hogy eztán nagyon hiányoljuk a katarzist, ami sajnos elmarad. Még a film jó kétharmadánál sem tudjuk, mi és miért történik, s az egyébként kissé hosszú játékidő utolsó harmadára maradna a titkok teljesmértékű leleplezése. Csakhogy ez elmarad. Értetlenül ülünk a végefőcím alatt és még mindig nem tudjuk, mi is történt valójában. Gyárthatunk teoriákat magunknak, de a rendező ebben már nem segít.
Ami biztos, egy nagyon erős, valóban hátborzongató első rész után után egy családi drámába átcsapó filmet kapunk Michael Haneke-től, ami komolyan hiányérzetet hagy maga után. És nem csak azért, mert igazából nem értjük, hanem azért is, mert nem élhettük meg azt a mértékű katarzist, amit ez a film kívánt volna.
Egy könnyen széthulló, sok titkot őrző család életének bemutatáshoz sok ez a film, feszültséggel teli thirillernek pedig kevés. Egyszer nézhető, s tán egyszer látni is kell, de a számomra szinte tökéletes Zongoratanárnő után sajnos csalódás.
Nagyon rejtélyes és kicsit csalódás.

( A film hivatalos honlapja érdekességképpen ITT )
