A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar film. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar film. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. szeptember 6., hétfő

A nyomozó


Ismét egy kiváló magyar film. Bővebben hamarosan.(?)

2010. augusztus 8., vasárnap

Prima primavera


Erről csak felsőfokban. Bővebben? Hamarosan?

2010. május 16., vasárnap

Poligamy


Próbálok finoman fogalmazni: borzalmas. Esküszöm, azt hittem, nem bírom végignézni. Világos volt, amit mondani akar, node az "ahogy".. Ne higgyetek a poszternek, ez nagyon nem az, aminek látszik. Egy Csányi mosolyára és sármjára apelláló dögunalmas, vontatott kaotikum, tökéletesen nyilvánvaló és éppen ezért előre borítékolható befejezéssel. Elpazaroltam nyolcvan percet az életemből. Nézhettem volna egy filmet is.

2010. január 10., vasárnap

Rózsaszín sajt



Mitagadás, elég sokáig szagolgattam jobbról is, balról is ezt a fura, rózsaszínű sajtot, mire végre merszem lett beleharapni. Tisztelettel jelentem, finom volt.

Tóth Barnabás első nagyjátékfilmje nemcsak a címével hatott üde színfoltként a 2009-es magyar filmpalettán, hanem teljes valójában is. Az önmaga és fia előtt folyamatos bizonyítási kényszerben tetszelgő és a versenyszellemet jelentős fokban túlértelmező sztár nőgyógyász apa (Bezerédi Zoltán),a szerelemhez, a testiséghez és egyben önmagához utat kereső, de apja által megfelelési kényszerben tartott fiú (Tóth Barnabás) története tényleg ékes példája annak, hogy nem kell ahhoz (sokszor ok nélkül) agyonsztárolt rendezőnek lenni, hogy az ember egy jó kis mozit megalkosson.

A két nyelven – magyaruk és franciául - forgatott és így részben feliratos film az apa-fia kapcsolat és a szex és/vagy szerelem dilemma feszegetésén túl zenei világával is egyedülálló a magyar filmek között, köszönhetően Pirisi Lászlónak, aki a hazánkban talán kevésbé ismert hang drum köré építette fel a film zenei világát. Ez a hatalmas fém UFÓra hasonlító ütős hangszer különlegességével és ámulatba ejtő hangzásával pár taktus után magába boldondítja a hallgatóságot és ezzel együtt a film nézőközönségét is.

Ennek a sajtnak minden összetevője a helyén van, tényleg nagyon ízletes darab. Kóstold meg!

Infó-morzsák: A rendező-főszereplő Tóth Barnabás blogja a filmről werkképekkel és letölthető végefőcím- dallal itt, saját blogja itt, a menüképek a készítő cutpro honlapján itt, a hang drumról pedig angolul bővebben itt.


2009. október 13., kedd

Hamis a baba avagy in memoriam Bujtor István


Még szombaton az m1 ismét leadta a Hamis a babát, amit nem tudtam nem megnézi. Hiába a polcon az Ötvös Csöpi Gyüjtemény, egyszerűen ott is látnom kellett. Ez volt az első Bujtor-film, amit megnéztem, mióta a Művész úr itthagyott minket. Másnap született a lentebb olvasható írás:

Amikor gyerekfejjel kanyargós sorokat álltunk végig a mozipénztárnál már jóval a nyitás előtt, csakhogy aztán az esti előadáson láthassuk, ahogy a Bujtor István hangján megszólaló Piedone csattanós pofonokat oszt a gazfickóknak, akkor talán még maga Bujtor István sem gondolta, hogy pár évvel később már az általa kiosztott pofonoktól hangos filmekért fogja egy ország ugyanúgy kiállni a sorokat a mozijegyekért.

Aztán – egy interjúban mesélte el a történetet – lehetőséget kapott egy találkozásra Bud Spencerrel, ahol a „példakép” arra buzdította, csináljon hasonló filmket, hiszen olyan egyszerű a recept: pofonok, amik után azonnal felpattan a delikvens, jó beszólások, jó sztori és egy gyerek. Bujtor István megfogadta a tanácsot. Így született meg 1980-ban a Pogány Madonna, 1982-ben a Csak semmi pánik, 1985-ben az Elvarázsolt dollár, és végül 1991-ben a Hamis a baba. És Bud Spencernek igaza lett, a recept bevált. Az Ötvös Csöpi filmek a vasfüggönyön innen megteremtették nekünk a mi hősünket, a mi pofozógépünket, a mi szuperhekusunkat, mindenki Csöpiét.

Sokan vádolták fanyalogva Bujtor Istvánt plágiummal. Pedig dehogy lopott ő bárkitől is. Csak megfogadott egy tanácsot és erre építve írt négy nagyszerű forgatókönyvet, melyket ő maga filmre is vitt, és noha az „alapkellékekben” ezek a filmek mutatnak némi hasonlóságot a nagy előd filmjeivel, ez a négy mozi mindigis sokkal inkább lesz a miénk, mint bármelyik Spencer –film. Mert ezek a filmek a mi Balatonunkon játsszódnak, - Bujtor István imádott Balatonján -, ami akkori kék-fehér Lada rendőrautóink üldözik bennük a bűnt és a mi matyóbabáinkat árulják bennük.

Az Ötvös Csöpi filmek igenis a mi filmjeink, nekünk egyediek, nekünk szólnak és bánja a fene, ha zörejes vagy képhibás a kép, ha nem HD minőségben lebegnek a vitorlák a szélben és ha nem térhatással szól bennük a sziréna.

Egyeltalán nem sárgábbak, egyeltalán nem savanyúbbak és igenis legyünk büszkék rá, hogy a mi filmjeink.

Köszönet értük.

Nyugodj békében, Nagy Fehér Hittérítő.

2009. július 19., vasárnap

Két emelet boldogság


Talán már itt is írtam valahol és valamikor, hogy gyengéim közé tartoznak az 50-es és a 60-as évek magyar filmvígjátékai. Mostanában szerencsére egyre több ilyet lehet látni a Filmmúzeumon, így a magamfajta filmszeretők az igazi dőzsölés idejét élik.

A Két emelet boldogság tulajdonképpen egy őskori Szomszédok-szerű telenovella, csak egy kicsit hosszabb. Az Új utca új társasházába új lakók érkeznek, mindannyian hatalmas várakozással veszik át a kulcsot és kezdenek el beköltözni a kor igényeinek megfelelő, modern otthonokba. Szépen, sorban megismerkedünk velük, ahogy ők is egymással, és jókat kuncorászunk a majd' négy évtizeddel ezelőtti szokásokon, problémákon, örömökön.

Tényleg nem akarok unalmassá válni, de imádom e kor mozijait, számomra ilyet legalább akkora öröm látni, mint a mai fiataloknak egy Harry Potter filmet. Öregszem...?
 

2009. május 31., vasárnap

Kaméleon


A 2005-ös vígjáték, a Csak szex és más semmi és a 2006- ban készült történelmi eseményeket megidéző Szabadság, szerelem után Goda Krisztina tavaly ismét nagyjátékfilmmel jelentkezett, melynek műfaji meghatározása vígjáték, dráma, thriller és szélhámosfilm, így nem meglepő, hogy nem igazán tudhatjuk, milyen címke illene leginkább a Kaméleonra, feltéve hogy egyeltalán kell műfaji megnevezéssel illetnünk.

Farkas Gábor mániákus hazudozó. Nem orvosi eset, inkább rendőrségi. Vagy az sem, hiszen semmi mást nem tesz, minthogy elhiteti néhány nem túl vonzó nővel a valóság ellenkezőjét, azaz, hogy szépek és kívánatosak, s ezt az illúziót mindaddig fenntartja bennük, amíg az „ami az enyém, az a tiéd is” filozófiáját követve a kiválasztott hölgyek nem osztják meg vele mindenüket és a mindenen természetesen pénzt értünk. Ezen a ponton Gábor higgadt eleganciával eltűnik a hölgyek életéből, mit sem törődve a hátrahagyott lelki sebekkel, sőt mélyen meggyőződve arról, hogy a helyzetért csakis az illúziókat akár vagyonok kockáratételével is kergető nők a hibásak. A remekül jövedelmező üzletben Gábor társa Tibi, akivel együtt nőttek fel állami gondozásban, és aki megbízható hátországként támogatja Gábor „a legjobb befektetés a lefektetés”- elven működő vállakozását. Mindaddig rendben is mennek a dolgok, amíg Gábor a fejébe nem veszi, hogy ezúttal „nagy vadra megy” és olyan lányt szemel ki magának, akit látszólag nem lesz könnyű az ügyfelévé tennie. Hanna becserkészése valóban nagyobb feladat, mint hitte, a kihívás nagysága messze nem mérhető össze a korábbi rapid-melók fajsúlyával, az eszközigénye is lényegesen nagyobb ráadásul a Gábor által generált hazugságháló szépen, lassan elkezdi behálózni a sebezhetetlennek hitt küldetést és az egymást ingatag dominóként ledöntögető igaztalanságok, úgy tűnik, könnyedén a visszájukra sülhetnek el.

Mielőtt követ vetnénk Farkas Gábor profi szélhámosra, álljunk meg egy röpke pillanatra és gondolkodjunk el azon, hogy vajon melyik fél az, aki vétkesebb: a nő, akinek mindent megér az illúzió és akinek naivságánál csak a péztárcája vastagsága nagyobb, vagy a férfi, aki varázstükröt tart az elhanyagolt lányok, asszonyok elé, melyből, mint a gonosz mostoha tükréből, áradnak a dicsőítő – s nem mellesleg rendkívül hitelesnek ható - szavak? Mert bármennyire is elítéljük a főszereplő cselekedeteit, melyeknek bumerángként visszaütő következményeivel idővel neki is szembesülnie kell, ebben a moziban nincsenek hősök és antihősök, csak van egy oldal, aki hinni akar és egy másik, aki elhitetni. De egyvalami közös bennük: mindannyian hazudnak. Előbbiek önmaguknak, utóbbiak pedig másoknak. Azt pedig már óvódás korban megtanuljuk, hogy valótlanságot mondani nem helyénvaló cselekedet. A Kaméleonból felőttfejjel pedig azt, hogy sosem lehetünk abban biztosak, hogy akinek hiszünk, akit szeretünk, az éppenséggel melyik oldalon is áll. 

A főszerepben az Állítsátok meg Terézanyut! után ismét együtt láthatjuk Nagy Ervint és Hámori Gabriellát, míg a harmadik főszereplőt, Tibit a talán a nagyközönség számára kevésbé ismert Trill Zsolt alakítja. Szintén a Terézanyuban ismerhették meg sokan László Zsoltot, aki ezúttal egy pszichiátert alakít, és újfent egészestés filmben üdvözölhetjük - már elnézést a profán jelzőért-, az elmaradhatatlan Csányi Sándort. A 2006-os A herceg haladéka után ebben a filmben tért vissza a mozivászonra Kulka János, aki noha ismét orvosi köpenyt húzott, ez a szerep a paneldoki Mágenheim után most egy kicsit mégis más.

Képi világában a Kaméleon az Overnight rideg, steril profizmusát idézi, és pontosan ez az az atmoszféra, ami nagyszerű játékteret biztosít a vérprofi, céltudatos szélhámos ténykedéséhez. A mozi zenéje Madarász Gábor remek dinamikával megkomponált és a feszültség fokozására kiválóan alkalmas alkotása, mely a már említett letisztult fényképezéssel együtt kitűnő audiovizuális élményben részesíti a nézőt.

Sokszor hajlamosak vagyunk megfelejtkezni az ismert mondásról, miszerint felelősek vagyunk a cselekedeteink várható következményeiért, legyenek azok számunkra kedvezőek vagy éppenséggel kedvezőtlenek. A 40. Magyar Filmszemle Közönségdíjas filmje, a Kaméleon egyszerre világít rá mindkét esetre, s közben elgondolkodtat, hogy vajon az illúziók megteremtéséért és fenntartásáért mire nem képes az ember, mire nem vagyunk képesek mindannyian, hazugok és igazak, jók és kevésbé jók egyaránt.

2009. április 18., szombat

Mázli


Zsákfalva valahol az osztrák-magyar határ mentén, napjainkban. Kistelepülés, nagyon kis település, italozó helyiséggel, templommal, kisbolttal és hagyományos nemi szerepekkel: az asszonyok sütnek-főznek, a férfiak pedig az italboltban megváltják a világot. Munka nincs, szegénység van. És olaj, egyszercsak, hirtelen. Az erő egységbe forr:olajban az igazság, olajban a vígasz. Node meddig? Mert hamar jönnek az osztrákok és jönnek a kommandósok visszavenni azt, ami a másé, de mit számít az Ógyarmat lelkes népének, akiknek a tányérjában még a könnygázgránátok árnyékában is aranysárga a húsleves és akik nem akarnak mást, csak egyszer szívből eljárni a Kacsatáncot a miliárdosok asztaláról ellopott morzsa felett...

A nagynevű cseh és szerb elődök nyomdokain íme hát a mi kis falunk, a mi kis magyar abszurdunk.

15 perc hírnév Zsákfalván. 87 perc a DVD-lejátszó előtt.

Vétek lenne kihagyni!


2008. december 29., hétfő

Valami Amerika 2.



Valami nagyon jó folytatás! Ami nem sikerült az Üvegtigris 2-nek, azt most csont nélkül megoldotta a Valami Amerika 2. Méltó folytatása tudott lenni az első részének, sőt, megkockáztatom, fel tudott nőni annak sikeréhez. 

A recept? Herendi Gábor alapossága és türelme,nevezetesen, hogy tudott hét évet várni a folytatásra és nem sietett azonnal meglovagolni az első rész sikerének hátszelét. Ez a hét év pedig elegendő volt arra, hogy kiforrja magát a történet, hogy megszülethessenek az új karakterek, hogy legyen annyi verbális poén, amennyi tán az elsőben sem volt és hogy szülessenek olyan dalok, amik – egyre bátrabban állítom – jobbak, mint az első rész dalai.

Sőt, ez a hét év arra is elgendő volt, hogy a rendező és a forgatókönyvírók kitalálják, hogyan lehetne finoman, ám célratörően emlékeztetni a becses nagyérdeműt az első rész fő csapásirányaira, hogy hogyan lehetene méltón búcsúzni az időközben tragikus körülmények között elhunyt Schütz Ilától, azaz Terka nénitől, és hogy hogyan lehetne – a hazai filmgyártásban egyedülálló módon – úgy eleget tenni a szponzorok jogos elvárásainak, hogy a nézőknek ne kelljen percenként reklámokba botlaniuk a film nézése közben.

Remek folytatás született tehát, sok helyszínes, pörgős kezdéssel, s aztán kissé egytérbe zárt, ám zenésebb folytatással, olyan új szereplőkkel, mint Csuja Imre, Tompos Kátya , Faragó András, Igó Éva vagy a Lorában Herendivel már együtt dolgozó, és ezúttal a szerepét magyarul eljátszó Lucia Brawley. 

Profi munka, remélem, mihamarabb az első rész DVD-kiadásához hasonlóan magasszintű DVD-n is, hogy újra meg újra élvezhessem /-sük a – megkockáztatom –magyar filmgyártás legtökéletesebb második részként leforgatott nagyjátékfilmjét. 

Éssss taps!